Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Csütörtökön már lesz konvergenciaprogram

Szerdán a munkavállalókkal, csütörtökön pedig a munkáltatókkal ismerteti a kormány a konvergenciaprogram kereteit. A miniszterelnök azt mondta: a tervezet azután válik hivatalossá, hogy a kormány csütörtökön első olvasatban tárgyal arról.

Gyurcsány Ferenc közölte: a konvergenciaprogram a 2006 és 2011 közötti időszakot fogja át, ezen belül 2006 és 2009 között a tartós egyensúly kialakítása, 2009 és 2011 között pedig a tartós, magas szintű növekedés feltételeinek megteremtése a cél.

A kormányfő által ismertetett javaslat szerint jövőre az eredményszemléletű, GDP-arányos államháztartási hiány 6,8, 2007-ben 4,3, 2009-ben 3,2 százalék lesz. A GDP-arányos államadósság a tervezet szerint 2008-ig emelkedik, majd 2010-re 68-69 százalékra csökken.

Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, hogy a program szerint lassul a GDP növekedése, amely jövore 2,3 százalék, 2008-ban 2,8, 2009-ben pedig 4,1 százalék lesz.

A program végleges változatát jövő héten fogadja el a kormány, miután kikérte a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a konvergenciatanács véleményét.

A miniszterelnök elmondta: a kormányülés témája lesz még az egészségügyi reform is, valamint az, hogy a magánbefektetőket hogyan lehet bevonni az ellátórendszerbe.

Mint mondta, a nyugdíjrendszerhez is hozzá kell nyúlni, azon belül is a korhatárt, és az évenkénti emelés kiszámolásának módját kell áttekinteni. Felük kell vizsgálni a korkedvezményes, és a rokkantsági alapon járó járadék rendszerét is.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×