Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.71
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Tizenhét éve törték át a határt

A páneurópai piknik 17. évfordulójára emlékeztek Sopronban és környékén. Szőcs Géza író, a Szabad Európa Rádió volt munkatársa a piknik helyszínén, Sopronpusztán azt mondta: az 1989. augusztus 19-ei esemény debreceni és soproni szervezőit a határtalan Európa ideálja vezette.

Az emlékünnepséget szervező Páneurópai Piknik '89 Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a piknik mindinkább Európa történelmének részévé válik. Magas László hozzátette: ezt jelzi, hogy Németországban, Ausztriában és több japán városban is bemutatták a sopronpusztai eseményekről készített kiállítás anyagát.

A rendezvénysorozaton Katharina Landgraf, a német parlament kormánypárti képviselője frakciója nevében köszönetet mondott a páneurópai piknikért. Úgy fogalmazott: a berlini fal és a keleti blokkot a Nyugattól elválasztó vasfüggöny lebontása a magyarországi események logikus folytatása volt.

Tizenhét évvel ezelőtt Sopron mellett a Német Demokratikus Köztársaság több mint hatszáz állampolgára tört át a magyar-osztrák határon, hogy Ausztriából továbbutazhasson a Német Szövetségi Köztársaságba.

A Páneurópai Pikniket a Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezete és a Soproni Ellenzéki Kerekasztal pártjai szervezték, hogy felhívják a figyelmet a vasfüggöny lebontásának szükségességére és népszerűsítsék a határok nélküli, közös Európa eszméjét.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Egy másik fideszes miniszternek is dolgozott Feledy Botont

Azonnali hatállyal menesztette a Külügyminisztérium a Magyar Külügyi Intézet augusztusban kinevezett vezetőjét, Feledy Botondot, miután kiderült, hogy cégei korábban több tízmillió forintot kaptak az előző kormány minisztereitől. A külpolitikai elemző Lázár János és Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott, többek között az Epstein-aktákról és a befagyasztott orosz vagyonokról írt elemzéseket. A megbízások egy része egy olyan állami közvetítőcégen keresztül valósult meg, amely ellen a jelenlegi kabinet az elmúlt hónapokban már büntetőfeljelentést tett - írja a 444.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×