Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megemlékezés a Kossuth téren

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Kossuth téren, ezzel megkezdődött az augusztus 20-ai állami megemlékezés a Parlament előtt.

A téren a díszzászlóalj, majd a nemzeti lovas díszegység bevonulása után ünnepélyesen fogadták a Szentkorona másolatát, és a történelmi zászlókat.

Ezután tisztté avatták a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen idén végzett hallgatókat. A megemlékezésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondott beszédet.

Az ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint a diplomáciai testület, a pártok és a civil szervezetek képviselői. A parlament előtti programsorozat délben zenés őrségváltással ér véget.

Délután a Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ünnepi szentmisét mutat be, amelyen Stanislaw DZSIVIS bíboros, krakkói érsek, a néhai II. János Pál pápa személyi titkára mond szentbeszédet.

A szertartás után indul útjára a hagyományos Szent Jobb-körmenet. Az ünnepségsorozatot az esti tűzijáték zárja.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×