Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

Eltemették a felgyújtott magyarcsanádi lányt

Eltemették a magyarcsanádi katolikus temetőben szombaton délelőtt azt a lányt, akit július 20-án éghető anyaggal leöntöttek és meggyújtottak Makó külterületén.

A szertartáson a családtagokon és rokonokon kívül több száz ismerős és helybeli vett részt.

A 18 éves Pénzes Henriettát július 20-án megerőszakolták, éghető anyaggal leöntötték, meggyújtották, majd magára hagyták Makó külterületén. A bűncselekmény következtében testfelületének hatvan százaléka megégett.

Mentővel a szegedi egyetem bőrklinikájára vitték, ahol stabilizálták állapotát, majd még aznap mentőhelikopterrel a fővárosi Szent István Kórházba szállították, ahol az égési intenzív osztályon több operáción esett át. Az áldozatos orvosi kezelés ellenére a lány augusztus 10-én meghalt.

A rendőrség a bűncselekményt követő napon őrizetbe vett egy 15 éves fiút, aki alaposan gyanúsítható a bűntett elkövetésével. A lány halálát követően a fiút nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Az előzetes letartóztatásban lévő fiú kirendelt védőjének helyettese szerint védence az eljárás során egyszer tett vallomást, akkor tagadta a terhére rótt cselekmények elkövetését.

Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama tíz év.

Amennyiben más bűncselekmény, például rablás vagy erőszakos közösülés miatt halmazati büntetést szabnak ki, a szabadságvesztés időtartamának felső határa 15 év.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×