Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Aba Botondnak esze ágában sincs lemondani

"Eszem ágában sincs lemondani" - nyilatkozta az InfoRádiónak Aba Botond, a BKV vezérigazgatója annak kapcsán, hogy a távirati iroda szerint meg nem nevezett koalíciós képviselők a lemondását várják. Aba Botondot ki lehet most rúgni, de a politikai felelősséget nem lehet rákenni - hangsúlyozta az ügy kapcsán Tarlós István független, a Fidesz által támogatott főpolgármester-jelölt.

"Aba Botonddal most el lehet vitetni éppen a balhét, de a politikai felelősség nem kenhető rá" - hangsúlyozta Tarlós István.

A Fidesz listáját vezető független főpolgármester-jelölt szerint "a Combino villamosokra koncentrálva egyesek megpróbálnak kétségbeesetten úgy tenni, mintha itt egy egyedi hiba történt volna, ami mindenütt előfordul. De a BKV állapota évek óta egy skandallum."

A botrányos működés és a politikai felelősség

"Miért tervezi a főváros évek óta tudatosan veszteségesre a BKV-t, holott ez a hatályos jogszabállyal és az Állami Számvevőszék állásfoglalásával is szembe megy? Hogyan lehetséges, hogy üzemeltetési célokra a BKV-nak egyetlen fillért sem ad a főváros, mint fenntartó? A BKV-nál felborulnak a minibuszok, ráznak a trolik, sorozatosan kigyulladnak az autóbuszok, két hónap alatt tizenhétszer szakadt le a villamos felsővezetéke, teszteletlen prototípus villamosokat állítanak forgalomba" - sorolta Tarlós István.

"Azt kérdezem a főpolgármester úrtól, hogy szerinte ki viseli a politikai felelősséget azért, hogy a főváros cégénél az évek óta tartó skandallumsorozat mellett sem történik változás, sem a struktúrában, sem a vezetésben?" - mondta Tarlós István, aki nyílt levélben fordult a BKV "botrányos működésével" kapcsolatban Demszky Gáborhoz.

Tarlós: Atkári János szaktudására szüksége van a fővárosnak

Tarlós István az InfoRádióban beszélt arról is, hogy tárgyalt Atkári János volt szabad demokrata főpolgármester-helyettessel is, akit még tavaly zárt ki az SZDSZ-koalíció a főváros vezetését illető kritikái miatt.

"Sok vitám volt vele, amíg főpolgármester-helyettes volt, ezzel együtt abban, hogy jelen pillanatban a főváros még fizetőképesnek és működőképesnek tűnik, Atkári Jánosnak nagyon pozitív szerepe volt. Kiváló szakember, akinek szaktudására, a főváros vezetésének - bárki is lesz az - szüksége van" - vélekedett Tarlós István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×