Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

MDF: több jelölt kell a főügyészi posztra

Az MDF szerint a kormánypártok presztízskérdést csináltak a legfőbb ügyész megválasztásából. Dávid Ibolya pártelnök azt javasolja az államfőnek, hogy több jelöltet nevezzen meg.

Az ellenzéki párt elnöke elmondta: azt javasolják Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy két jelöltet javasoljon az Országgyűlésnek a posztra.

Dávid Ibolya úgy véli: ezzel elkerülhető lenne, hogy a vádhatóság vezető nélkül maradjon, ami szerinte komoly működési zavarokat okozna az ügyészségnél.

Nincs jelöltjük

Az InfoRádió kérdésére az elnök elmondta, hogy pártja továbbra sem nevez meg konkrét jelölteket, és tiszteletben tartják a köztársasági elnöknek azt a döntését, hogy nem egyeztet a parlamenti pártokkal a legfőbb ügyész személyéről.

Hozzátette: fontosnak tartaná, ha törvény rendelkezne arról, hogy ki lehet a legfőbb ügyész általános helyettese. Ebben ugyanis most csak egy főügyészi határozat ad útmutatást, magasabb rendű jogszabály nem.

A Fidesz mindenképpen támogatja az államfőt

A Fidesz szerint az alkotmány szelleméből és szövegéből is az következik, hogy egy jelöltet kell állítania az államfőnek a legfőbb ügyész posztjára.

Répássy Róbert frakcióigazgató hozzátette: nem kizárt, amit Dávid Ibolya javasol, de "nem életszerű az, hogy a köztársasági elnök több jelölt személyére tegyen javaslatot".

A legnagyobb ellenzéki párt politikusa közölte, hogy a Fidesz továbbra sem vonja kétségbe az államfő jelölési jogát, és ahogyan eddig is, ezután is támogatni fogja a köztársasági elnök jelöltjét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×