Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.44
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Miért lett népszerűtlenebb Sólyom László?

Sólyom László elnöki időszakának első éve az emberek számára biztató kezdet után a jelek szerint inkább csalódást hozott. Az államfő népszerűségvesztése meglehetősen rosszat tett az általa képviselt intézménynek is.

A Medián felmérése szerint a körvélemény az elmúlt években igen erős bizalommal volt a köztársasági elnöki intézmény iránt. Az elmúlt hónapokban a hivatal bizalmi indexe is sokat esett, 2003 ősze óta még sosem volt ilyen alacsony, mint júliusban.

A köztársasági elnök népszerűsége ingadozó volt az elmúlt másfél évben - mondta el az InfoRádióban a Medián kutatásvezetője. Hivatalba lépésekor még alig ismerete a közvélemény, és megválasztásának körülményei is rontottak népszerűségén - közölte Bakonyi Eszter.

Munkába állása után azonban néhány hónapon belül igen kedvelt közéleti személyiséggé vált. Népszerűségének visszaesését először a választások utáni hónapban tapasztalták a kutatók.

Ronthatott a megítélésén, hogy az értelmiség egy részének jelentős elvárásai voltak vele szemben, amelyeknek Sólyom László egy ideig eleget is tett, később azonban több ügy inkább csökkentette népszerűségét, mint növelte.

Ilyen volt a március 15-ei állami kitüntetések átadása, valamint a főügyészválasztás is. Ez utóbbi kapcsán az emberek a kompromisszum hiányát látták a mögött, hogy az államfő a jelöltjéről nem egyeztetett a parlamenti pártokkal.

Pozitívan hatott viszont a megítélésére az, hogy megpróbálta a politikát eltávolítani az emberek hétköznapjaitól. Ez újévi beszédében is visszatükröződött, valamint abban, hogy igyekezett a választásokat minél korábbi időpontra kitűzni.

Sólyom László sokakban jóérzést keltett azzal is, hogy részt vett a kerékpárosok budapesti tiltakozó felvonulásán is. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×