Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.88
bux:
145082.39
2026. november 2. hétfő Achilles

Parancsnokváltás a magyar missziónál

Az Afganisztánban elvégzendő feladat megváltozásával magyarázta a magyar katonai misszió szerkezetének átalakítását a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

A Magyar Nemzet című napilap egyik pénteki cikkében az állt, hogy nemrég leváltották az egész parancsnoki kart. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint a most Afganisztánba utazó katonák már április óta készülnek a szolgálatra.

Időközben azonban megváltozott a feladat, és már nem egy alegységgel vesz részt Magyarország, hanem egy önálló tartományi újjáépítési csoport vezetésére vállalkozott, ezért néhány új beosztásra is szükség volt - mondta Bocskai István.

A szóvivő közölte: a vezérkari főnök saját hatáskörében jelölte ki a parancsnoki állományt. Hangsúlyozta, hogy a kontingensben afganisztáni és iraki missziós tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vannak.

A Magyar Nemzet írása szerint alig egy hónappal a felkészítés befejezte előtt váltották le a misszió egész parancsnoki karát. Nemcsak a kiváló tisztként ismert Bakó András ezredesnek kellett távoznia a csapat éléről, hanem a korábban kijelölt törzsfőnöknek és logisztikai vezetőnek is.

Bocskai István erre reagálva közölte: az ezredes is kap feladatot a későbbiekben a misszióban.

A kormány június végén döntött arról, hogy Magyarország Hollandiától két évre átveszi a bagláni tartományi újjáépítési csoport működtetését.

Októberben lesz a parancsnoki átadás-átvétel, a tényleges tevékenység pedig jövő áprilisban kezdődik, a szükséges felkészülés és előkészületek után.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében. A módosítás értelmében a zártkörű befektetési alapok alapkezelője köteles átruházni az alap kezelését, amennyiben ezt a befektetési jegyek tulajdonosainak legalább 60 százaléka kifejezetten kezdeményezi. A törvénytervezet jogutód nélkül megszüntetné az Integrációs Szervezetet (IHKSZ), megszünteti a tagbankok közötti egyetemleges felelősséget, és a szervezet teljes (a korábbi években 140-150 milliárd forintra rúgó) vagyonát a Magyar Államra ruházza át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×