Infostart.hu
eur:
388.69
usd:
330.23
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

"A városnak elege van Demszky Gáborból"

Legalább 15-20 százalékos eredményt vár pártja főpolgármester-jelöltjétől az MDF parlamenti frakcióvezetője. Herényi Károly szerint a baloldali szavazók egy része is Katona Kálmánra adja majd voksát.

A városnak, azt hiszem, elege van Demszky Gáborból - jelentette ki az ellenzéki politikus a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

Az MDF frakcióvezetője szerint, mivel nincs alternatíva a kormányzati oldalon, nagyon sok baloldali szavazó gondolja majd úgy, hogy Katona Kálmán jobb főpolgármester lenne, mint Demszky Gábor volt tizenhat esztendeig.

Herényi Károly elmondta azt is: az önkormányzati választásokon a polgármesteri tisztségért indul Balatonföldváron.

Mikor lehet euró?

A konvergenciaprogrammal kapcsolatban a politikus elmondta: annak uniós elutasítása esetén nem a kormány, hanem az ország bukik, így ellenzéki frakcióvezetőként most ő is abban érdekelt, hogy a kormány sikerrel szerepeljen.

Ha a kormány ezzel a programmal bukik, akkor nem a kormány bukik, hanem az ország, hiszen akkor valóban nem lesz 2010-ben, vagy 2012-ben euró - tette hozzá Herényi Károly.

Az MDF frakcióvezetője kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter a parlamenti ülésszak lezárulta után jelentette be: az idei nyolc százalékos hiányt 0,6 százalékponttal emeli az autópályaépítések beszámítása a költségvetésbe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×