Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Kóka, a versenyképes

Kóka János látja el a koordinációs szerepet a versenyképességi kérdésekben a kormányon belül. A gazdasági és közlekedési miniszter ezt maga jelentette be a Liberális Gazdasági Tanács ülése után. A Fidesz abszurdnak nevezte a döntést.

A gazdasági és közlekedési miniszter közölte: a testület javaslata alapján a kormány szerdán döntött arról, hogy a gazdasági tárca hatáskörén túli versenyképességi ügyekben ő koordinál majd.

Kóka János elmondta, hogy egy hónapon belül szeretné elkészíteni a cselekvési tervet, amely alapján az egyik legfőbb cél, hogy a Világbank ranglistáján a jelenlegi 52. helyről a 25. helyre kerüljön Magyarország.

A szabad demokrata politikus megismételte: Magyarországon jelenleg nincs hivatalos céldátum az euró bevezetésére. Hangsúlyozta: csak arra van lehetőség, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank közösen tegyen meg mindent azért, hogy Magyarország visszaállhasson a pénzügyi stabilitás pályájára.

A Fidesz szerint abszurd a döntés

A Fidesz abszurdnak nevezte Kóka János megbízását, mondván, miután a gazdasági miniszter az előző kormányban is ezt a posztot töltötte be, személyében is felelős az ország jelenlegi helyzetéért.

Szijjártó Péter szóvivő kiemelte: Kóka Jánost "az a párt delegálta a Gyurcsány-kormányba, mely versenyképességet, radikális adócsökkentést ígért a választási kampányban, majd újra hatalomra kerülve szolgalelkűen asszisztált a Gyurcsány-csomag adóemeléseihez, új adónemek bevezetéséhez, a magyar emberek és a vállalkozások megsarcolásához".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×