Infostart.hu
eur:
365.34
usd:
326.43
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

A Fidesz is megszólalási lehetőséget kér a tévétől

A Fidesz azt kérte a Magyar Televízió elnökétől, hogy a párt számára is biztosítson megszólalási lehetőséget, a miniszterelnök csütörtök esti televíziós beszédével azonos feltételekkel. A televízió hírigazgatója közölte: az intézmény továbbra is lehetőséget biztosít az ellenzéknek arra, hogy elmondja véleményét.

A legnagyobb ellenzéki párt kommunikációs vezetője Rudi Zoltánnak írt levelében azt kéri, hogy az egyenlőség, a demokrácia és a közszolgálatiság jegyében a Fidesznek is adjon lehetőséget a megszólalásra.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön hat percben, egy előre felvett beszédet mondott, amelyben ismertette a kormány álláspontját a választások óta megtett intézkedésekről.

Szijjártó Péter szerint Gyurcsány Ferenc beszéde nem tartalmazott újdonságot, a miniszterelnök nem tett új bejelentést, hanem kampánybeszédet mondott, amelynek fő célja az emberek meggyőzése volt a parlamentben elfogadtatott Gyurcsány-csomag helyességéről és szükségességéről.

"Minden bizonnyal Elnök úrral egyetértünk abban, hogy a demokrácia egyik fő ismérve az, hogy egy-egy témáról többfajta vélemény és álláspont is kialakulhat, melyek megismeréséhez az embereknek joguk van" - írta levelében a kommunikációs vezető.

Orbán nem tarthat beszédet

A televízió hírigazgatója közölte: az intézmény továbbra is lehetőséget biztosít az ellenzéknek arra, hogy elmondja véleményét.

Kert Attila szerint Gyurcsány Ferenc nem mint szocialista politikus, hanem mint miniszterelnök kapott szót csütörtök este.

Utalt arra, hogy a Fidesz már azelőtt megismerhette a beszéd tartalmát és reagálhatott is rá, hogy azt az MTV levetítette.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×