Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Rendhagyó Gyurcsány-beszéd a televízióban

Magyarország jövője érdekében megállapodást, vitákban kiérlelt közös döntéseket szorgalmazott Gyurcsány Ferenc kormányfő a Magyar Televízióban elmondott - rendhagyó - beszédében.

"Megvitatni és megállapodni egészségügyről, megvitatni és megállapodni Magyarország jövőjéről. Ez a dolgunk. Közösen kell tenni. Vagy közösen, mert így érdemes, vagy sehogy. Én azt mondom, hogy gyerünk, közösen. Gyerünk, teremtsünk egy új világot, a győztesek világát, mert Magyarországnak a legjobbnak kell lenni" - mondta a miniszterelnök, felvételről sugárzott beszédében.

Hangsúlyozta: jobb életet nem az állam, hanem az emberek maguk teremthetnek.

"Olyan lesz ez az ország, amilyenné mi tesszük. Ebben az állam tud segíteni, de nem tud bennünket pótolni" - jelentette ki a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az erős alapok megteremtéséhez egyensúly kell, valamint olyan állam, amely az embereket szolgálva, olcsón és hatékonyan működik.

Erről szóltak a kormány intézkedései - fűzte hozzá.

"Az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben nehéz, bonyolult döntéseket hoztunk. Tudom, hogy sokan nem örültek ezeknek a döntéseknek. Tudom, hogy ezek a döntések átalakítják a hétköznapokat. De tudom, hogy Magyarországnak ezekre a döntésekre szüksége van" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök rámutatott: a kormány saját magán kezdte az átalakítást, kevesebb minisztériummal, sok helyen kevesebb politikussal, kevesebb autóval, de tovább kell menni.

"Azt szeretnénk, hogy ha olyan világ venne bennünket körbe az egészségügytől a felsőoktatásig, amelyben van értelme erőfeszítést tenni, amelyben könnyebb boldogulni, amely bennünket szolgál" - mondta.

Emlékezetett arra, hogy ezekben a napokban bocsátották vitára az egészségügy átalakításáról szóló Zöld könyvet.

Mint mondta: közös felelősség változtatni azon, hogy hat évvel kevesebbet élnek a magyarok, mint legtöbb európai honfitársuk.

Szembe kell nézni az elmúlt évek egészségügyi féligazságaival - mondta. Kiemelte a jelenlegi helyzet igazságtalanságait, és úgy fogalmazott, hogy a változtatások nem lemondást, hanem erőfeszítést és befektetést jelentenek.

Szólt arról is, hogy a következő napokban útjára bocsátanak egy másik vitát is: "milyen legyen az új Magyarország, mit építsünk abból a nagyon sok pénzből, amelynek végre Magyarország lesz a birtokosa", amelyből átformálhatja a vidék arcát, utakat, iskolákat, kórházakat építhet, korszerűsítheti a vasutat.

Pártvélemények

"Gyurcsány Ferenc továbbra is hazudik, a nyílt és szervezett politikai hazugság eszközével él, hiszen ma sem reformokról beszélt, hanem kormányzati pénzbehajtásról, ráadásul nem nevezte meg a felelősöket, akik pénzügyi válságba sodorták az országot" - jelentette ki Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem a magyar emberekkel és az ország valós helyzetével, hanem csak a kamerával nézett szembe.

"Úgy tűnik, a miniszterelnök nem hajlandó tudomásul venni, hogy az emberek fel vannak háborodva azon, hogy megszegte a velük kötött megállapodást" - mondta.

Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese szerint ezért a beszédért teljesen felesleges volt a közszolgálati televízió fő műsoridejét megszakítani, hiszen egyetlen új kezdeményezést sem hallhatott az ország.

Gyurcsány Ferenc az elmúlt másfél hónapban együttműködést szorgalmazott a parlamentben, de mondatai a szavak szintjén maradtak, hiszen a kormány intézkedési csomagját mindenféle konzultáció nélkül erőltette át a parlamenten és a kormányoldal nem fogadott be egyetlen ellenzéki módosító indítványt sem - fogalmazott az elnökhelyettes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×