Infostart.hu
eur:
368.59
usd:
318.33
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lista az ételmérgezést okozó vendéglőkről

Nemsokára az interneten is olvasható lesz, mely éttermek, büfék, sörözők és boltok okoztak ételmérgezést. A listát, amelynek heteken belül kidolgozza koncepcióját az egészségügyi hatóság, az ÁNTSZ honlapján lehet majd megtalálni. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője szerint évente több mint 1.300-an kapnak ételmérgezést.

"Mindenkinek állampolgári joga a saját egészségét minden módon védeni, és olyan helyekre nem bemenni, ahol tudja, hogy valaki más egészségével már játszottak" - jelentette ki az InfoRádióban Ócsai Lajos.

Az ételmérgezések nem egy-egy minimális hiba következtében jönnek létre. Hibák sorozatának kell megtörténnie - hangsúlyozta a tisztifőorvosi hivatal szakembere.

A szalmonellafertőzéshez legalább három hiba kell

A szalmonella-fertőzés példáját idézve Ócsai Lajos elmondta: lehet fertőzött az alapanyag, de 72 fokon, vagy a fölött két perc alatt elpusztul a kórokozó.

A szakember szerint azonban még akkor is elkerülhető az ételmérgezés, ha nincs megfelelően megfőve az étel, de frissen tálalják, és a kórokozónak nincs ideje elszaporodni benne.

Ha azonban a főzés után nem megfelelően tárolják az ételt, akkor a baktériumok el tudnak szaporodni olyan mértékben, hogy megbetegedést váltsanak ki.

Ócsai Lajos szavaiból kiderült: úgy vélik, hogy egy ilyen nyilvános listának nagyobb visszatartó ereje lesz, mint a bírságok kiszabásának.

Lejárt, átcímkézett vagy rosszul tárolt termékek

Júniusi élelmiszerellenőrzései során az ÁNTSZ egyébként csaknem 88 millió forintnyi bírságot szabott ki.

A szakemberek hétezer vizsgálata során nyolc üzlet működését függesztették fel romlott hús tárolása és árusítása miatt. A lejárt, az átcímkézett, vagy rosszul tárolt élelmiszerek miatt róttak ki legtöbbször büntetést.

A 88 millióból 76 millió forintot a minőségvédelmi bírságok tettek ki, amelyeket 650 esetben szabtak ki - mondta az InfoRádióban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetőjét.

Szándékosan hagyják kint a lejárt termékeket

Ócsai Lajos ezt a magas számot megdöbbentőnek és szomorúnak tartja, véleménye szerint ugyanis ez már szándékosságot feltételez, vagyis a fogyasztókat direkt meg akarták károsítani azzal, hogy megpróbáltak lejárt szavatosságú termékeket "rájuk sózni".

A lejárt termékek miatt kiszabott büntetések magas száma a szakember szerint egyrészt azt is jelentheti, hogy a bírságoknak nincsen kellő visszatartó erejük, de gondot jelent az is, hogy ellenőreik nem jutnak el mindenhova rendszeresen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×