Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Veres nem tart az Alkotmánybíróságtól

A pénzügyminiszter szerint megfelelnek az alkotmánynak a hétfőn elfogadott adótörvény-módosítások.

Veres János azután beszélt erről a Magyar Televízió reggeli műsorában, hogykedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is azt közölte: az alaptörvénnyel ellentétesnek tartják a jogszabályok több rendelkezését.

A pénzügyminiszter a leginkább kifogásolt minimális, vagyis elvárt adóval összefüggésben azt mondta: az adózók, ha vállalkozásuk nyeresége nem éri el a minimális adólapot, kérhetik, hogy annál kevesebb után adózzanak.

Veres János azt mondta: az ilyen esetekben megvizsgálják a bevételek és a kiadások alakulását.

Hozzátette: ugyanez vonatkozik arra az előírásra is, amely szerint a vállalkozóknak a minimálbér kétszerese után kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük.

A miniszter hangsúlyozta: nehezen hihető, hogy a mikro- és kisvállalkozások 40 százaléka 4-5 éve folyamatosan veszteséggel vagy nyereség nélkül működik.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×