Infostart.hu
eur:
366.41
usd:
316.11
bux:
148705.83
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Kuncze a rádióból értesült az áfaemelésről

A Szabad Demokraták Szövetsége nem tudott az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentett áfaemelésről - mondta a párt elnöke.

Erről nem volt kormánydöntés - jelentette ki Kuncze Gábor.

Hozzátette: az áfaemelése ellentétes az SZDSZ adófilozófiájával.

A javasolt változtatás következményeit meg kell vizsgálni, a liberális pártnak ebben az ügyben még ki kell alakítania álláspontját - mondta az SZDSZ elnöke.

A pártelnök előzetesen annyit mondott, hogy a 20 százalékos áfakulcs 23-ra emelésnek feltehetően erőteljes inflációs hatásai lehetnek, a 15 százalékos áfakulcs 17 százalékra emelése pedig az alacsony jövedelműek esetében pozitívum, mert kevésbé terheli meg őket.

"Érzésem szerint ez a kettő együtt több költségvetési bevételt jelent egyébként, mint a 15-ről 20 százalékra történő emelés" - jegyezte meg.

Véleménye szerint jobban meg kellett volna gondolni azt a lépést, amikor az áfakulcsot 25 százalékról 20 százalékra csökkentették, és felidézte, hogy akkor ő maga is ezt javasolta.

A liberális párt elnöke elmondta: az új áfakulcsokról szóló bejelentést a rádióban hallotta, arról korábban, így például a múlt hétvégi kétnapos balatonőszödi kormányülésen nem volt szó.

"Nem tartom elfogadhatónak, hogy a koalíciós partner elnökeként rádióhírekből értesüljek fontos kormányzati döntésekről, miközben persze kormányülésen ezek a döntések még nem szerepeltek napirenden" - fogalmazott, hozzátéve, hogy persze lehet így is kormányozni, de szerinte ez egy rossz módszer.

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén jelentette be: a kormány elfogadja, hogy a 15 százalékos áfakulcs 17, a 20 százalékos pedig 23 százalékra emelkedjen.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×