Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

A választók a győztest szeretik

A győzteshez húznak a választók, az MSZP a Századvég és a TÁRKI május végi felmérése szerint minden választói csoportban 9-14 pontos előnnyel vezet.

Ez a második felmérés, amelyet a közvélemény-kutatók a választások óta elvégeztek. Az első is azt tükrözte, hogy a kormánypártok szavazói kiállnak pártjaik mellett. Ez továbbra is így van, a kormánypártok előnye azonban mérséklődött.

Az elemzés szerint mindez nyilvánvalóan jórészt azzal függ össze, hogy egyrészt Gyurcsány Ferenc a választási kampányidőszakhoz képest három hétre gyakorlatilag "eltűnt" a médiumokból, maguk a koalíciós tárgyalások teljes hírzárlat mellett folytatódtak, miközben a kiszivárgó információk rendre azt erősítették, hogy a második Gyurcsány-kormány megalakulását követően komoly költségvetési megszorítások várhatók.

A négy évvel korábbi, 2002. májusi adatfelvételhez képest azonban minden választói csoportban szélesebbre nyílt a két nagy párt közötti támogatottsági olló. Akkor csak 3-4 százalékponttal vezetett az MSZP.

A kormánypártok előnye most ennek akár a háromszorosa is lehet egyes korcsoportokban. Ez annak köszönhető, hogy a választások után jellemző győzteshez húzás idén már egyből a voksolás után érvényesült.

A megkérdezettek retrospektív válasza, azaz, hogy saját emlékeik szerint kire szavaztak a választások első fordulójában, jelentősen eltér a valós eredményektől.

Majdnem minden második ember úgy emlékszik, hogy a szocialistákra szavazott, holott az MSZP csak 43 százalékos támogatottságot ért el.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×