Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.9
bux:
149624.62
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Draskovics: én is felelős vagyok

Az államreformbizottság titkárságának leendő vezetője szerint két év múlva legalább részben megvalósulhatnak a kormány által megjelölt legfontosabb célok. Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter elisnerte, hogy ő felelős a költségvetés jelenlegi helyzete miatt.

Draskovics Tibor a közszolgálati televízió esti hírműsorában azt mondta: az alapkérdéseket 2008-ig törvénybe kellene iktatni ahhoz, hogy sikeres legyen a testület tevékenysége.

A korábbi pénzügyminiszter úgy fogalmazott: az államreform alapvetően a polgároknak nyújtott közszolgáltatások hatékonyabbá tételét jelenti.

Draskovics Tibor a bizottság minisztériumokhoz fűződő viszonyáról annyit mondott: a bizottság a miniszterek partnereként dolgozik, és a döntések előkészítésében vesz részt.

Megterhelték a büdzsét

A politikus elismerte, hogy ő is személyes felelősséget visel a költségvetés jelenlegi állapota miatt.

A költségvetés kialakult helyzetével összefüggésben azt mondta: a jelenlegi hiányt olyan döntések okozták, amelyek a társadalom számára hasznosak voltak, de a büdzsét nagyon megterhelték.

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken mutatta be a 11 minisztérium és a kancellária, valamint a most megalakuló kormányzati intézmények vezetőit.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×