Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Az állam évtizedes jogsértése

Az InfoRádió értesülései szerint a svájci alvószámlák ügyét addig nem rendezi az állam, amíg az ügyben indított első per le nem zárul. Az államot egy pécsi professzor perelte be annak érdekében, hogy hozzájusson az örökségéhez. Az első tárgyalás június közepén lesz.

Az első igényt még 1997-ben nyújtotta be egy állampolgár, ő azóta nem jut hozzá az összeghez. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint az állam jogot sért azzal, hogy több éve nem rendezi a kérdést.

Takács Albert az InfoRádióban azt mondta: az új kormány megalakulása után néhány héttel ismét megkeresi a pénzügyminisztert az ügy rendezése érdekében.

Az ombudsman helyettese már tavaly levelet küldött a Miniszterelnöki Hivatalnak, a MEH akkor azt közölte, hogy vizsgálja az ügyet. Az intézmény még nem találta meg a megfelelő bizonyítási módját a jogosultság eldöntésének, azaz, hogy melyik túlélőt illeti a számlán lévő összeg.

Az örökösök így feltehetően a jegybanki alapkamattal megnövelt összegre számíthatnak. Takács Albert szerint nincs ok a bírósági ítéletre várni, az állam fizetési kötelezettsége ugyanis nem kérdés. Arra azonban számítani kell, hogy amíg fel nem áll az új, végleges kormány, addig semmilyen előrelépés nem lesz az ügyben.

Az állampolgári jogok általános helyettese ezt követően még néhány hetet ad a Pénzügyminisztériumnak az ügy rendezésére, ha ez alatt sem történik semmi, újra felkeresi a kormányzatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×