Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Kis magyar abszurd

Új, műfüves, villanyfényes labdarúgópályát adtak át Balassagyarmaton 155 millió forintért, miközben a helyi focicsapat kiesett az NB I B-ből is, a településnek nincs uszodája és több iskolában tornaterem sincs. A polgármester szerint azért épült labdarúgópálya, mert erre lehetett pályázni.

Több mint 150 millió forintért épült meg az a labdarúgópálya, amelyet nemrég adtak át Balassagyarmaton. Az egyik helyi iskola testnevelő tanára ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban hiányoznak más, alapvető sportlétesítmények, például egy uszoda is, ezért a gyerekeket Szlovákiába kell átvinni úszni.

A helyi duatlon-triatlon szakosztályt is vezető Szalai Tamás az InfoRádióban elmondta: az uszodára nem elsősorban az élsport miatt lenne szükség, hanem azért, mert azt a gyerekek is tudnák használni és alkalmas lenne rehabilitációra is.

Ennél is nagyobb probléma a testnevelő szerint, hogy összesen két balassagyarmati iskolának van tornaterme, miközben tehetséges gyerekek próbálnak meg atletizálni.

A polgármester szerint erre lehetett pályázni

A város polgármestere is elismeri, hogy Balassagyarmatnak valóban nincsen szüksége egy ilyen színvonalú futballpályára, egyszerűen arról van szó, hogy erre lehetett pályázni

Lombos István az InfoRádióban azt mondta, hogy csak megragadtak egy pályázati lehetőséget, amin 100 millió forintot nyerhettek. "Úgy gondoltuk, hogy ezt nem kellene kihagyni. Az akkori költségvetési lehetőségeink a 25 millió forintos finanszírozási lehetőséget elbírták" - mondta a polgármester.

Talán lesz tornaterem is

Balassagyarmat vezetője emlékeztetett arra, hogy a pályázat idején a város labdarúgó-csapata még az NB1 B-ben szerepelt, ezért többek között ő is úgy vélte, hogy az új pályából jobban tudnak majd profitálni.

Lombos István reményét fejezte ki, hogy nem sokáig hiányoznak már a tornatermek és az uszoda sem. A város ugyanis a PPP-rendszerben már benyújtotta pályázatát és a közbeszerzési értesítőben mind a két pályázat szerepel. A tenderbontás május végén lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

A rendőrök fehér ingben teljesítenek szolgálatot a szavazás napján, és voksolni csak civilben mehetnek. A rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás (bv) és a honvédség személyi állományának is biztosítják a részvétel lehetőségét a vasárnapi országgyűlési választáson – itt vannak a részletek.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×