Infostart.hu
eur:
393.34
usd:
343.01
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Egyelőre nincs felelőse az uszodaügynek

Nem állapítható meg egyértelműen, ki a felelőse, hogy még mindig nincs kész a 2006-os úszó Európa-bajnokságnak otthont adó uszodakomplexum. Ha nem kellett volna lezárni a Margitszigetet idén a dunai árvíz miatt, pénteken adták volna át a Hajós Alfréd Sportuszodát.

Magyarország 2002. decemberében nyerte el az Európai Úszó
Ligától a 2006-os úszó Európa-bajnokság rendezési jogát. Az akkori szándék szerint Kőbányán, a Kőér utcai Spartacus sporttelep helyén épült volna egy fedett uszoda, amely akár úszó- és vízilabda-világbajnokság megrendezésére is alkalmas lett volna.

2003 tavaszán a Műszaki Egyetem akkori rektorától levelet kapott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, amelyben Detrekői Ákos arról írt, hogy Lágymányos is helyet adhatnak az uszodakomplexumnak.

A fő érv emellett az volt, hogy az Európa-bajnokság és az élsportolók edzései mellett az egyetemisták is igénybe vehették volna a medencéket.

Az ezzel kapcsolatos egyeztetések után, 2003 májusában Gyurcsány Ferenc, akkori sportminiszter bejelentette, hogy Lágymányoson rendezik az úszó Eb-t. Azonban a helyszínnek nem csak a Műszaki Egyetem, hanem az ELTE is tulajdonosa volt.

A két felsőoktatási intézmény viszont nem tudott megegyezni, így nem írták alá időben a szükséges közös szándéknyilatkozatot.

Az akkori hírek szerint az egyetemek a területen lévő sportlétesítményeiket, oktatóik és diákjaik testmozgási lehetőségeit féltették.

Másfél hónappal később, július elején Gyurcsány Ferenc egy kormányülést követően bejelentette, hogy a Margitszigeten építik meg az uszodakomplexumot.

A Hajós Alfréd uszoda kibővítése mellett szólt az az érv is, hogy olcsóbb, mint a Lágymányosi komplexum megépítése, így a korábban jóváhagyott 7,8 milliárd forintos keretből más uszodákat is fel tudnak újítani.

A bővítésre ki is írták a tervpályázatot. Csakhogy 2004 tavaszán a Draskovics-csomagként elhíresült megszorító intézkedések nyomán a korábban jóváhagyott 7,8 milliárd forintos keret kétmilliárd forintra apadt. Ekkor a szaktárca újra kezdte keresni a lehetséges helyszíneket.

Szóba került a Komjádi Béla Sportuszoda, a Szőnyi úti uszoda, valamint a Kőér utcai, de egyik sem volt alkalmas, vagy ha az lett volna, már nem volt elegendő pénz az átalakításhoz. Maradt tehát a Margitsziget, azonban 2004 nyarán már több zöldszervezet is jelezte, hogy környezetvédelmi kifogásai vannak az építkezéssel kapcsolatban.

Több mint egy évig tartott, mire a beruházó megkapta a különböző engedélyeket a civil szervezetek, és a később melléjük álló hivatalos szervek kifogásai miatt. Ezek között szerepelt az is, hogy a szigeten a beruházáshoz több mint ötven fát ki kell vágni.

A jelenleg az uszodát építő KÉSZ Kft.-vel a közbeszerzési eljárás után, 2005. augusztus 16-án kötött szerződést a Nemzeti Sporthivatal. A cég eredetileg 2006. április 28-ára ígérte a létesítmény átadását, azonban a megrendelő által kért kiegészítésekre hivatkozva később ezt május 12-ére tolták.

A dunai árvíz miatt azonban márciusban le kellett állítani a munkát, így legutóbbi tájékoztatásuk szerint a műszaki átadás június 7-én lesz, használatbavételre alkalmassá pedig június 27-én válik az uszoda.

Sokat már nem csúszhat az uszoda megépítése, mivel így is csak egy hónap marad a július 26-tól augusztus 6-ig tartó úszó Európa-bajnokság megkezdése előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Az Nvidia mesteri tervet szőtt birodalma kiterjesztésére - Vajon a befektetők szeretni fogják?

Az Nvidia mesteri tervet szőtt birodalma kiterjesztésére - Vajon a befektetők szeretni fogják?

A technológiai világban kevés eseményt várnak olyan izgatottan, mint Jensen Huang beszédét az Nvidia éves fejlesztői konferenciáján. És az idei, március 16-án San Jose-ban megrendezett dzsemborin tartott előadása sem okozott csalódást. A világ legértékesebb vállalatának vezérigazgatója több mint két órán át mutatta be az új chipeket, mesterséges intelligencia modelleket és rendszereket, amelyek alkalmazási területe az űrbéli adatközpontoktól az önvezető autókig terjed. Azt is kijelentette, hogy ez az új termékcsalád segítségével az Nvidia az elkövetkező években több mint ezer milliárd dollár értékben fog eladni mesterséges intelligenciával kapcsolatos hardvereket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×