A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tapasztalatai szerint a legnagyobb veszélyt általában az éjszakai szórakozóhelyek jelentik a turistákra nézve, főleg, ha a külföldi egy kis flörtöléssel szeretné izgalmasabbá tenni nyaralását.
Ismert jelenség a vendéglátóiparban a "konzumálás", amikor egy mulatóhelyen odaül egy nő beszélgetni egy férfi mellé, általában azzal indítva, hogy hívja meg egy italra.
Erre a férfiak általában nem tudnak nemet mondani, és csak utólag derül ki, hogy a szórakozóhely akár 10-100 ezer forintot is felszámol egy-egy koktélért - mutatott rá Siklósi Máté.
Siklósi Máté, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség helyettes szóvivője szerint ezekben az esetekben nagyon nehéz a hatóságoknak utólag segíteni, hiszen a történtek után már nem lehet bizonyítani, pontosan mi történt.
Annyit tehetnek csak, hogy kimennek a helyszínre ellenőrizni, és ha őket is átvágják, akkor tudnak szankcionálni.
Éttermi és taxiszámláknál is előfordul átverés
Előfordul persze az éttermekben is, hogy átverik a turistákat, de itt általában kisebb, pár száz, vagy ezer forintos összegről van szó - tette hozzá a helyettes szóvivő.
A túlszámlázó taxisok szintén problémát jelentenek: a fogyasztóvédők Magyarországon évente 20-30 panaszt kapnak, amelynek nagy részét a nagykövetségek útján külföldiek juttatják el hozzájuk.
Itt leggyakrabban azzal találkoznak, hogy egy társaságjelzés nélküli, magántaxiba ült be a turista, amely a normálisan 2-3 ezer forintos útért akár 10-20 ezer forintot is kifizettetett velük.