Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Százmilliós árvízi kártérítések

A Duna-mentén a biztosítók már felmérték az árvízi károkat, és 100 millió forintot ki is fizettek, míg a Tisza mellett a kárelőlegek kifizetésénél tartanak - mondta az InfoRádióban a Magyar Biztosítók Szövetsége lakásbizottságának elnöke.

Flachner Tamás közölte: a dunai régióban az összes biztosított lakás kárfelmérése megtörtént, míg a nem biztosított lakásoknál - az önkormányzat közreműködésével, külső szakértők bevonásával - ez még hátra van.

A dunai régióban 561 biztosított lakásban esett károkat mérték fel, a biztosítók eddigi ráfordítása mintegy 250 millió forint, ebből 100 milliót már kifizettek - tette hozzá.

A kitelepített köröszugi falvakban - Tiszasas, Csépa, Szelevény - eddig a kárelőlegeket fizették ki, a konkrét és részletes vizsgálat most, a veszélyhelyzet feloldása és a víz levonulása után kezdődik.

A szakember - hangsúlyozottan magánvéleménye - szerint az lenne igazságos, ha azok, akik nem rendelkeznek valamilyen árvízi biztosítással, jóval kevesebb kártérítést kapnának, mint akik gondoskodtak erről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Még lehet mozgóurnát kérni a vasárnapi országgyűlési választásokra – itt vannak a részletes szabályok

Még lehet mozgóurnát kérni a vasárnapi országgyűlési választásokra – itt vannak a részletes szabályok

Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogva tartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A hétvégén is hívható a választási információs szolgálat, és e-mailt is lehet küldeni nekik.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×