Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Szegednél elérték a lélektani szintet

Megszüntették a készültségi fokozatokat az észak-magyarországi folyókon - közölte a térség vízügyi igazgatóságának szóvivője. Csont Csaba elmondta: a védekezés csaknem hathetes időszaka alatt 27 napon át volt harmadfokú volt a riasztás. Az egyszerre készültségben lévő védvonal hossza elérte 467 kilométert. Szegednél a lélektani 900 centiméter alá apadt a Tisza - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője.

Reich Gyula elmondta: a Tisza mellett a Hármas-Körös is apad.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról számolt be, hogy befejeződött a lakosság visszaköltöztetése a Köröszugban.

Dobson Tibor közölte: az országban jelenleg még 544-en vannak távol otthonuktól a veszélyhelyzet miatt. 207 településen van érvényben védelmi fokozat, de a korábbi 27 ezerről 11 ezerre csökkent a védekezésben résztvevők száma.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője arról tájékoztatott, hogy hétfőtől Tiszaföldvár és Kunszentmárton, valamint Kunszentmárton és Tiszaug között ismét közlekedhetnek a vonatok.

Ugyanakkor Lakitelek és Tiszaalpár, továbbá Lakitelek és Tiszaug között még továbbra is autóbuszok viszik az utasokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Először az egyéni, utána a listás, majd a nemzetiségi szavazólapokat fogják megszámolni – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Nagy Attila a vasárnapi választás szabályairól, eljárási rendjéről és az eredményközlés módjáról is tájékoztatást adott. Minden választási tudnivaló egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Berobbant az oroszok tavaszi hadjárata, nyomás alatt a donyecki front - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Berobbant az oroszok tavaszi hadjárata, nyomás alatt a donyecki front - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Ukrán források szerint lendületet kapott az oroszok tavaszi offenzívája: Putyin katonái Pokrovszk, Kosztyantynivka és Liman térségében támadnak nagy erőkkel. A cél Kijev szerint Kramatorszk és Szlovjanszk elfoglalása, bekerítése. Az éjjel Szumi és Odessza is orosz dróntámadás alá került, a kár súlyos. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég arról beszélt: idén nyárra, kora őszre várja a háború lezárását, addig az oroszok próbálnak minél nagyobb területet elfoglalni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×