Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

"Sehová sem vezetnek a sörös-virslis majálisok"

Az átfogó változások szükségességéről beszélt a miniszterelnök az MSZP városligeti rendezvényén. Gyurcsány Ferenc azt mondta: a leendő kormány mindent megtesz majd azért, hogy megszüntessék az igazságtalanságokat.

Gyurcsány: a munka becsületének visszaállítása

A kormányfő úgy fogalmazott: ehhez kér támogatást a következő években. Szólt arról is, hogy céljuk a munka becsületének visszaállítása, és a szakszervezetek megerősítése.

A szocialista pártelnök a baloldal átalakulásáról beszélt. Hiller István azt mondta: várják a fiatalokat a pártba. Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy a fővárosnak szocialista vezetőre van szüksége.

Szakszervezetek: a munkaadók lábbal tiporják a jogokat

A Liga szakszervezetek Alkotmány utcai megmozdulásán a munkavállalók jogainak érvényesítéséért tiltakoztak a résztvevők. Felszólalóik azt hangoztatták, hogy a munkaadók lábbal tiporják alkalmazottaik jogait, és semmibe veszik a törvényeket.

Gaskó István, a szakszervezeti tömörülés elnöke azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben sehova nem vezettek a sörös, virslis majálisok. Elmondta, hogy az új kormánytól a munkavállalói jogok rendezését várják, ennek elmaradása esetén pedig a sztrájktól sem riadnak vissza.

A tömörülés petíciót intézett Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben szintén a munkavállalók kiszolgáltatottságának megszüntetését kérik. A többi mellett a színlelet szerződések megszüntetését és a heti munkaidő mindenkire kötelező alkalmazását várták.

Ellenzik a privatizációt

A foglalkoztatás javításáért, a munkavállalói jogok érvényesítéséért és a magyarországi bérek uniós felzárkóztatásáért emelték fel a szavukat a szónokok azon a május elsejei rendezvényen, amelyen közösen vettek részt az Autonómok, az MSZOSZ, a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés tagjai.

Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke azt mondta: a szakszervezetek nem akarnak egykulcsos áfát, egykulcsos személyi jövedelemadót, követelik, hogy továbbra is önálló tárca feleljen a foglalkoztatáspolitikáért.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének beszédében ellenezte a MÁV, a Volán-társaságok, a BKV és a Magyar Villamos Művek privatizációját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×