Infostart.hu
eur:
376.92
usd:
322.19
bux:
129790.26
2026. április 10. péntek Zsolt

Közösen zárja kampányát az MSZP és az SZDSZ

Közös kampányzárót tart az MSZP és SZDSZ április 20-án a budapesti Városligetben - közölte Gál J. Zoltán szocialista politikus. Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében kampányolt.

Gál J. Zoltán elmondta: a kampányzárón Gyurcsány Ferenc mellett Kuncze Gábor SZDSZ-elnök mond beszédet.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje győri kampányrendezvényén azt mondta: a liberálisok és szociáldemokraták képesek voltak gyorsan megállapodni, ezért is nyernek majd a választások második fordulójában.

A politikus szerint azért tudott az MSZP és az SZDSZ megállapodni, mert a nézetkülönbségek ellenére tisztelik egymás véleményét.

A szocialista párt kormányfőjelöltje hangsúlyozta: a második fordulóban minden jelölt tiszta lappal indul, és arra szólította fel a közönséget, hogy szavazzanak az MSZP és az SZDSZ által támogatott jelöltekre.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: programjuk az ország felemelése, és a magyarok sikeressé tétele.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×