Infostart.hu
eur:
388.56
usd:
329.89
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Eltávolítanák a taxishiénákat Ferihegyről

Az egyre gyakoribb panaszok miatt át kívánja alakítani a ferihegyi taxiszolgáltatásokat a Budapest Airport vezetése. Szollár Domokos szóvivő az InfoRádiónak elmondta: tendert írnak ki, és júliustól várhatóan csak a nyertes cég taxisai várakozhatnak a ferihegyi reptéren lévő drosztoknál.

A Budapest Airport szóvivője hangsúlyozta: a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan, a legtöbb utaspanasz a taxiszolgáltatás miatt érkezik hozzájuk.

Szollár Domokos elmondta: az ügyben egyeztettek a fővárosi önkormányzattal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, a taxitársaságokkal, a rendőrséggel és határőrséggel is.

Kizárólagos jog

Azt javasoljuk, hogy egy nyílt pályázat keretében válasszunk ki egy társaságot, amely a reptér terminálja előtt fogja ellátni a szolgáltatást - tette hozzá a szóvivő.

A nyertesnek lesz arra kizárólagos joga, hogy a terminál előtt felvegye az utasokat. Ugyanakkor azokat a taxisokat, akik hívásra érkeznek a terminálra, valamint oda viszik az utasokat, nem érinti a változás - tért ki a részletekre Szollár Domokos.

Díjszabás körzet szerint

A szóvivő szerint fontos, hogy rögzített, átlátható, könnyen érthető legyen a díjszabás. A tervek alapján Budapestet körzetekre osztanák, és ez határozná meg a viteldíjat.

A pályázatot a tervek szerint áprilisban hirdetik meg, júliusban hirdetnek győztest, aki három évre szerzi meg a kizárólagos jogokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 05:32
×
×
×
×