Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
110476.6
2025. december 23. kedd Viktória

Hatezer tonna hulladék, több 10 milliós bírság

Több 10 millió forintos bírságra is számíthat a Strabag Rt., miután engedély nélkül rakott le Röszke és Mórahalom között 6 ezer tonnányi építési hulladékot. A regionális természetvédelmi felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben.

A lerakott törmelék nem minősül veszélyes anyagnak, de mindenképpen szennyezi a környezetet - mondta el az InfoRádióban az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója.

A szemétre állampolgári bejelentés alapján bukkantak.

A cég főépítésvezetője azután ismerte el a hulladék szabálytalan elhelyezését, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közölte: vizsgálatot folytat az M5-ös autópálya építésekor keletkezett törmelék elhelyezésével összefüggésben, mert arra nem adtak engedélyt.

Vass Károly elmondta: a Strabag Rt. által bérelt területen rakták le a hulladékot, amelynek felszámolásával a tervek szerint júliusra végeznek. Hozzátette: az aszfalt- és betondarabokat kiválogatják, a törmelék nem újrahasznosítható részét pedig lerakóhelyre szállítják.

Bírságolna a felügyelet

Az alsó-Tisza-vidéki környezetvédelmi felügyelőség igazgatója közölte: azt szeretnék kideríteni, ki a felelős az ügyben, majd várhatóan bírságot szabnak ki.

Kardos Sándor hangsúlyozta: a felügyeleti eljárás célja elsősorban az, hogy a hulladék kezelése és végleges lerakása engedélyezett módon történjen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Jövő februárban indul a 100 milliárd forintos lakossági energiatároló pályázat, amelyről egyre több részlet derül ki. Kedden Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a programban résztvevő napelemes háztartások megtarthatják a szaldó kedvezményt. Eközben a Portfolionak eljuttatott közleményében a Magyar Megújuló Energia Szövetséget (MMESZ) pedig azt hangsúlyozta, hogy a piacon elegendő kivitelezői kapacitás áll rendelkezésre, így nem várható jelentős áremelkedés az energiatárolóknál - ez némileg eltér a miniszterhelyettes várakozásától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×