Infostart.hu
eur:
390.5
usd:
331.12
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Szétnyíló olló a közoktatásban

Az MSZP, a Fidesz és az MDF is helyben tartaná a kistelepülési iskolák alsó tagozatait, szemben az SZDSZ-szel. Összefoglaló a parlamenti pártok oktatáspolitikai elképzeléseiről.

MSZP: a folyamatosság mellett

Nem tervez radikális oktatási reformot az MSZP. Tatai-Tóth András, a párt oktatáspolitikusa szerint az eddig meghozott döntések végrehajtására kell fektetni a hangsúlyt a következő négy évben is.

A szocialista képviselő az InfoRádió kérdésére elmondta: a legfontosabb, hogy több időt kell hagyni az olvasás, írás és a számolás tanítására, ezért vezették be, hogy 10 és 16 éves kor között folyamatosan fel kell mérni az alapkészségeket.

Tatai-Tóth András szerint nőtt a különbség egyes iskolák színvonala között. Az MSZP közelítené egymáshoz a szakképzést és a munkaerőpiacot, ezért az Új Magyarország programban meg is jelölték, hogy a szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban mely tudományterületekre kell nagyobb hangsúlyt fektetni - mondta a képviselő.

"Az ipar területén négy nagy terület: a gépgyártás/autógyártás, az informatikai technológia, a biotechnológia és a gyógyszeripar az, amire a fejlesztést koncentrálni fogjuk. A másik nagy terület a pénzügyi szolgáltatásoké, a harmadik a turisztika" - fejtette ki Tatai-Tóth András.

Fidesz: növelni az óvodai férőhelyek számát

A szocialista politikus szerint ahol lehet, helyben kell tartani a kistelepülések alsó tagozatait. Ebben nincs vita a két nagy párt között, ugyanis a Fidesz sem zárná be a kisiskolákat.

Sió László a párt oktatáspolitikusa szerint azonban növelni kell az óvodai férőhelyek számát, mivel az elmúlt 3 évben több mint 150 óvoda zárt be. A Fidesz szerint 18 ezerrel kevesebb gyerek járhat most önkormányzati óvodába, mint a kormányváltáskor, ezért a párt azt szeretné, hogy 20 ezer új férőhely jöjjön létre.

"Két ok miatt van szükség erre: az egyik, hogy az óvodai helyek nem ott vannak, ahol a gyerekek, és egyik sem mozgatható. Másrészt pedig azért van rá szükség, mert a 3-4 évesek gyerekek 65-70%-a tud csak bejutni az óvodákba" - fejtette ki Sió László.

Az MSZP szerint ez az elem a szocialista párt programjában is szerepel. A Fidesz emellett újra életre hívná a kollégiumok működtetésében korábban szerepet játszó Nemzeti Kollégiumi Közalapítványt, emelné a művészeti oktatás, az erdei iskolák és az iskolai sportlehetőségek normatíváját, Diákhitel Plusz programot vezetne be a tandíjas hallgatóknak, és ingyenessé tenné az általános iskolások tankönyveit, valamint az első diákigazolványt.

SZDSZ: nem kell radikális átalakítás

A Szabad Demokraták Szövetsége a választások után nem készül az oktatás radikális átalakítására. A párt ügyvivője szerint folytatni kell az elmúlt négy évben megkezdett reformokat.

Sándor Klára méltatta a liberális oktatási tárca érdemeit, szerinte a felsőoktatási törvény és a kétszintű érettségi rendszer mind hozzájárult ahhoz, hogy ne elsősorban a diákok lexikális tudása nőjön, hanem a kreativitása javuljon.

A politikus az InfoRádió kérdésére elmondta, az SZDSZ több területen is érvényesítené a rászorultság elvét, eszerint alanyi jogon nem járna mindenkinek ingyenesen az ebéd és a tankönyv.

"Mi az irányba szeretnénk az ingyen ebéd és az ingyen tankönyv rendszerét módosítani, hogy sokkal inkább érvényesüljön a rászorultság elve" - fogalmazott.

Az SZDSZ - a jelenlegi parlamenti pártok közül egyedüliként - nem támogatja, hogy minden kistelepülésen helyben kell tartani az általános iskola alsó tagozatát. Sándor Klára szerint nincs értelme olyan iskolát működtetni, ahol a nyolc évfolyamon összesen hatan tanulnak.

MDF: 30 százalékos ösztöndíj-emelés

Az MDF alelnöke ezzel szemben úgy véli, amit az alsó tagozaton kell megtanítani, nevezetesen az olvasás, számolás és az írás, azt meg lehet tanítani egy kistelepülés kisiskolájában is. Almássy Kornél azt mondta, az MDF hatalomra kerülése esetén nem nyúlna a felsőoktatási törvényhez, javítaná azonban a hallgatók helyzetét.

"Az ösztöndíjukat szeretnénk 30%-kal megemelni, mert úgy véljük, hogy nagyon elértéktelenedett az ösztöndíj szerepe, és szerintünk nem a diákhitel felvehető összegét kellene felemelni, hanem az ösztöndíjakat" - mondta az MDF alelnöke.

Almássy Kornél hozzátette, az MDF ismét lehetővé tenné a tanároknak, hogy buktathassanak. A politikus szerint minden nap testnevelés órát kellene tartani nemcsak a középiskolásoknak, hanem a felsőoktatásban tanulóknak is.

Ezen felül az MDF a párttal együttműködő Tisztelet Társasága javaslatára tisztelet-kreditrendszert vezetne be, melynek lényege, hogy egy hallgató csak akkor kaphatná meg a diplomáját, ha bizonyos mennyiségű társadalmi munkát végzett, például vért adott, vagy időseket ápolt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×