Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
323.59
bux:
127412.48
2026. április 9. csütörtök Erhard

Csaknem egy évet csúszik az M7-es átadása

Kilenc hónappal később készül el az M7-es autópálya dél-balatoni szakasza egy völgyhíd miatt. A 39 milliárd forintba kerülő viaduktot azért kell megépíteni, mert a helyi erdészeti gazdaság és a közeli települések is tiltakoztak minden más nyomvonal ellen.

Az úgynevezett erdőtörvény és az ügyben érintett Balaton parti települések minden más megoldást elutasítottak. Ezért kell viaduktot építeni a Somogyi-dombságban, Kőröshegynél.

A tervmódosítások miatt az autópálya-szakaszt idén november helyett jövő augusztusban adják át.

Az Állami Erdészeti Szolgálat Kaposvári Igazgatóságának igazgatója, Nádas József szerint az erdészeti hatóságnak nincs más lehetősége, minthogy az erdőtörvényre hivatkozva ellenálljon az autópálya építésnek. A cél az, hogy minél kevesebb fát vágjanak ki az erdőkből az építkezés miatt.

A sztráda nyomvonalának első verzióját - amely szerint a Balaton parti településektől délre, az erdőterülettől pedig északra, néhány kilométeres sávban haladt volna - a szakember szerint már a hatvanas években kitűzték. Ám ezt a nyomvonalat később Balatonföldvár polgármestere megvétózta.

A hatvanas évek óta ugyanis Kőröshegy és Balatonföldvár összenőtt, a lakók pedig nem akarták, hogy kettévágja a települést az út.

Ekkor új nyomvonalat kellett tervezni a települések elvárása szerint úgy, hogy az autópálya Kőröshegy déli faluvégénél haladjon. Igen ám, de dél felé haladva a somogyi dombok egyre magasabbak.

Zamárdinál és Szántódnál több mint 300 méteres domb van. Itt pedig vagy földmunkával, vagy viadukttal lehet elvezetni az utat. Az önkormányzatok ez utóbbit támogatták.

Nádas József szerint a 90-es évek végén már majdnem sikerült elfogadtatni egy olyan nyomvonalat, amely szerint - két rövidebb alagúttal - a földön lehetett volna építeni az autópályát. Akkor 17 milliárd forintra kalkulálták az érintett 14 kilométeres szakasz költségvetését. A jelenlegi változat mintegy 74 milliárdba kerül. Ebből 39 milliárd a viadukt ára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt 3 nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a vasárnapi országgyűlési választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába, hogy beszámoljon a hétközi kormányülés friss döntéseiről. Jelentős érdeklődés övezte Magyar Péter Patriótán megjelent friss hangfelvételét, de már a választások utáni helyzetről is hangzottak el újságírói kérdések. Kiderült, a kormány hozzányúlt a stratégiai kőolajkészlethez, és az is, hányan töltötték ki a nemzeti petíciót eddig.

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt mondta az InfoRádióban Csizmazia Gábor Amerika-szakértő.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×