Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
324.07
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Köztársaság-védő nagygyűlést tart az MSZP

Budapesti nagygyűlésre várja a köztársaságért aggódókat egy héttel a szavazás első fordulója előtt a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt Miskolcon.

A kormányfő az MSZP miskolci nagygyűlésén azt mondta: 16 évvel a rendszerváltás után nem lehet játszani a demokratikus meggyőződéssel.

A politikus úgy fogalmazott: a baloldal dolga lesz megvédeni a köztársaságot, a jogállamot, a szabadságot, a becsületet és a tisztességet.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: ez nemcsak az MSZP, hanem Magyarország és a demokratikus harmadik magyar köztársaság ügye.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×