Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
324.07
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Dávid Ibolya vezeti az MDF listáját

Elfogadta a Magyar Demokrata Fórum országos választmánya a párt országos listáját. A testület elnöke elmondta: Dávid Ibolya pártelnök, miniszterelnök-jelölt után a második helyen Herényi Károly frakcióvezető, a harmadikon pedig Hock Zoltán elnökhelyettes áll.

Katona Kálmán szólt arról is, hogy az MDF budapesti listájának élén ő maga áll, míg Boross Péter volt miniszterelnök a Pest megyei listavezető.

Sisák Imre és Gémesi György közös MDF-Fidesz-KDNP jelölt a 24., illetve a 25. helyen szerepel az országos listán.

Előzőleg az MDF elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz elnöke a felelős a jobboldal válságáért.

Dávid Ibolya azt mondta: az MDF-re hárul a feladat, hogy a szétzilált jobboldalból egy valódi, korszerű, európai értelemben vett konzervatív pártot hozzon létre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×