Infostart.hu
eur:
377.63
usd:
323.92
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Litván György: "Nem értették meg a forradalom lényegét"

A rendszerváltozás az ötvenhatos forradalom jegyében ment végbe, de azóta csak vitáznak róla, a lényegét nem értették meg - mondta Litván György történész az InfoRádióban. A ELTE Szociológiai Intézetének nyugalmazott tanárát történelmi kutatásaiért Széchenyi-díjjal tüntették ki.

A rendszerváltozás egyértelműen a forradalom jegyében ment végbe, mindenki emlékszik, milyen nagy hatása volt Nagy Imre újratemetésének, a mártírok és az életben maradt harcosok rehabilitálásának - hangsúlyozta a történész.

Litván György szerint ugyanakkor döbbenetes, hogy mennyire tudatlanok voltak ekkoriban az emberek a forradalom eseményeit, következményeit és a megtorlás nagyságát illetően.

A szakember hozzátette: a rendszerváltozás óta leginkább viták és veszekedések témája volt a forradalom.

Azt kellene megérteni, hogy ez nem kizárólagosan munkás-, vagy polgári forradalom volt, hanem egy sokszínű esemény, amely kiterjedt a társadalom nagy részére, és a nemzet egyesülni tudott benne. Ez az, amit sokan nem tudnak megérteni és tudomásul venni - hangsúlyozta Litván György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×