Infostart.hu
eur:
377.75
usd:
324.17
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Magyaroszág világelső a H5N1 elleni vakcinában

Magyarországon gyártják a világon elsőként iparszerűen a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusa elleni oltóanyagot - jelentette be a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc azután beszélt erről, hogy látogatást tett a szert előállító cég központjában, Pilisborosjenőn.

A kormányfő emlékezetett arra, hogy a készítmény már megkapta a forgalmazási engedélyt.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: szükség esetén el lehet rendelni, hogy ezzel a készítménnyel beoltsák azt a 20 ezer embert, aki munkája miatt kapcsolatba kerülhet a beteg állatokkal.

Ugyanakkor azt is közölte: Magyarországon továbbra sem veszélyeztet embereket a betegség.

A kormányfő hozzátette: az oltóanyagot előállító technológia eladásából több millió dollár bevételre számítanak.

Az Európai Bizottság üdvözölte a vakcina előállítását, testület szóvivője ugyanakkor hozzátette: a gyártó cégnek még bizonyítania kell, hogy az oltóanyag megfelel az unió egészségügyi normáinak, és csak ezután lehet forgalomba hozni a szert a közösség tagállamaiban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×