Infostart.hu
eur:
377.04
usd:
323.57
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Uniós csalások miatt nyomoznak a rendőrök

Európai uniós támogatások után nyomoz a rendőrség. Egy iskola és egy kht. ellen már vádemelési javaslatot tett a Nemzeti Nyomozó Iroda. A bíróság akár ötéves börtönbüntetést is kiszabhat arra, aki visszaél a támogatásokkal.

Eddig 10 ilyen esetben vizsgálódott a Nemzeti Nyomozó Iroda - mondta el az InfoRádióban a szervezet szóvivője. Horánczy Emese hozzátette: két esetben a nyomozás már lezárult.

Egy budapesti kézműves közhasznú társaság 96 ezer eurós PHARE támogatást kapott egy beruházásra, amelyet nem valósított meg maradéktalanul. Kiderült, hogy az az épület, amely papíron már készen van és üzemel, még csak 70 százalékban épült fel.

A helyiség berendezésére pedig papíron 48 ezer eurót költöttek, a valóságban viszont még csak meg sem rendelték az eszközöket. Az esetnek öt gyanúsítottja van.

Egy vidéki iskola 200 millió forint uniós forrásra pályázott. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a beruházás megvalósításához nem írtak ki pályázatot, hanem egy fiktív eljárás során választották ki azt a céget, amelytől az eszközeiket megrendelték volna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×