Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Sietős rablók a pénzváltóban

Fegyveres rablást kísérelt meg három, eddig ismeretlen férfi Budapesten, egy XI. kerületi pénzváltóban - közölte a rendőrség.

A Fehérvári úti pénzintézetbe 10 óra körül lépett be a három férfi, közülük kettő símaszkkal, egyik pedig kapucnijával takarta el az arcát.

A támadók fegyvernek látszó tárgyat fogtak az alkalmazottakra, és a kasszában lévő pénzt követelték. A dolgozók nem tanúsítottak ellenállást, de a három férfi mégis pénz nélkül távozott - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A rendőrség eddigi feltételezése szerint az elkövetők azért mentek el pénz nélkül, mert lejárt az az időtartam, amelyet a rablásra előre kijelöltek.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×