Augusztus 7-én közös védelmi megállapodást kötött Mekkában Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán, vagyis egy olajhatalom, egy NATO-tagállam és egy atomhatalom.

„Ezt a lépést egy hosszú folyamat egyik látványos pillanatának tartom, ami arról szól, hogy különösen Szaúd-Arábia hogyan keresi a helyét abban a regionális rendben, amelyet idáig az Egyesült Államok omnipotens jelenléte jellemzett a megelőző 30, vagy akár 50 évben, és ami az elmúlt években lassan erodálódni kezdett” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wagner Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense.

A szakértő szerint az előző évtizedben ismét dinamikussá vált a Közel-Kelet abban az értelemben, hogy az itteni államok helyezkedni kezdtek,

új szövetségeket alakítottak ki, agresszívabbá, asszertívebbé váltak, kevésbé hallgatagok a külpolitikai érdekeik érvényesítésében, valamint az eddig hegemónnak számító USA jóváhagyására sem hagyatkoznak annyira.

A Szaúd-Arábiában becsapódott iráni drónok és rakéták kapcsán Wagner Péter elmondta, szerinte nem biztos, hogy a Mekkában megkötött szaúdi–pakisztáni–török egyezség létrejött volna, ha semmit sem változott volna a régió állapota a megelőző fél évtizedben. Ám miután az Egyesült Államok Kínát jelölte meg legfőbb kihívójaként, és elkezdte az erőforrásait az Öböl-menti országokból a Távol-Keletre csoportosítani, ezért Irán, Törökország, Szaúd-Arábia, de még Izrael és az Egyesült Arab Emírségek is új utakat kezdtek el keresni. Hozzátette, az izraeli–Hamász háború, a 2025-ös, tizenkét napos háború, majd pedig a 2026-os amerikai–iráni háború is ebbe az irányba tolta el Szaúd-Arábiát is.

A Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense elhamarkodottnak, sajtótúlzásnak érzi azt a kijelentést, hogy a Mekkában megkötött megállapodás egy „iszlám NATO” létrejötte lenne. Hangsúlyozta viszont, hogy

az Észak-Atlanti Szövetség és a mostani együttműködés is védelmi célú, ebben hasonlítanak, ám ahhoz még nagyon sok dolognak meg kellene történnie, hogy valóban egy „iszlám NATO”-ról beszélhessünk.

Mint mondta, most egy három, nagyjából hasonló méretű regionális hatalom kötött szövetséget, azonban hiányzik az a „közös ellenség”, mint ami a NATO létrehozásakor a Szovjetunió volt. Mert bár Szaúd-Arábia és Irán között volt némi súrlódás a korábban említett rakéta- és drónbecsapódások miatt, ellenségesnek nem mondható a két ország viszonya, ahogyan a török–iráni és a pakisztáni–iráni kapcsolatok sem annyira rosszak.

A cikk alapjául szolgáló interjút Exterde Tibor készítette. A teljes Aréna több témát felölelt – a beszélgetés megnézhető és meghallgatható alább: