Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 6. hétfő Csaba

Be kell fejezni a Hild-ház bontását

A kivitelezőnek 72 órán belül be kell fejeznie a VI. kerületi Hild-ház veszély-elhárítási munkálatait - állapítja meg a XIII. kerületi polgármesteri hivatal építési ügyosztálya.

A Hild-ház bontására korábban kiadott engedélyt az ügyészség óvására vonta vissza a Fővárosi Közigazgatási Hivatal és a XIII. kerületi önkormányzatot jelölte ki, hogy járjon el a veszély-elhárítás ügyében.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal által közzétett határozat szerint a kivitelező nem bonthatja el az épület egyéb szerkezeteit és a munka elvégzése után el kell hagynia a területet. A szabálytalan bontásért akár félmillió forintig terjedő bírságot is kivethetnek.

Korábban az épület megőrzését szorgalmazta Bozóki András kulturális miniszter és Demszky Gábor főpolgármester is.

A Hild-ház lebontása ellen több civil szervezet is tiltakozott és nem sokkal később műemlék megrongálásának gyanúja miatt három állampolgár rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. Arra hivatkoztak, hogy a Hild József által 1844-ben tervezett épület melletti házat műemlékké nyilvánították.

Címlapról ajánljuk
Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Haaland kiejtette Brazíliát, Norvégia a legjobb 8 között a foci-vb-n

Erling Haaland két góljával Norvégia 2-1-re verte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A brazilok sok helyzet mellett az első félidőben egy tizenegyest is kihagytak. A 100. percben Neymar újabb büntetőből szépített, amikor már nem volt tétje – a szupersztár világbajnokságon minden bizonnyal most utoljára lépett pályára.

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×