Infostart.hu
eur:
391.32
usd:
332.23
bux:
110908.44
2025. december 23. kedd Viktória

Dávid Góliát ellen: beperelték az államot

Próbapert indít Győrújfalu önkormányzata az állam ellen, hogy az újítsa fel a településen átvezető balesetveszélyes közutat.

A Győr-Moson-Sopron megyei település polgármestere az InfoRádióban azt mondta: a kormányt törvény kötelezi arra, hogy 5 évenként felülvizsgálja és kijavítsa az állami tulajdonú utakat, de az utóbbi 10 évben nem történt előrelépés az ügyben.

Cserjés László elmondta: a falu egyik végén kavicsbánya van, a másikon a kavicsot felhasználó telep, és a nehéz teherautók pedig átrobognak a településen.

Olyan mély nyomvályú alakult ki az állami kezelésű úton, amely rendkívül balesetveszélyes, különösen télen - hangsúlyozta a polgármester.

Cserjés László hozzátette: az út felújítására mintegy 200 millió forintra lenne szükség, de Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter levelükre a közelmúltban úgy válaszolt, hogy nincs elég forrás erre a célra a költségvetésben.

A település első embere közölte: a választ a falu képviselőtestülete nem fogadta el, és úgy döntött, hogy pert indít az állam ellen.

Megpróbáljuk az államot rákényszeríteni arra, hogy tartsa rendben az utakat - hangsúlyozta Cserjés László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 10:34
×
×
×
×