Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elfogták az időseket fosztogató betörőket

Elfogta a rendőrség azt a csoportot, amelynek tagjai tavaly nyár óta több idős embert bántalmaztak, majd kiraboltak. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök egyelőre nyolc embert gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.

Tavaly nyár óta több idős asszonyhoz is betörtek, főleg Jász–Nagykun–Szolnok megyében, de kezdetben a nyomozók úgy vélték: nincs összefüggés az esetek között, ugyanis a bűncselekmények egymástól távol történtek.

Később derült ki, hogy ugyanaz a csoport követi el a rablásokat.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitány az InfoRádióban elmondta: a rablók nappal különböző indokokkal felkeresték az idős, egyedül élő embereket, majd éjszaka a villanyóra vezetékeket elvágták, az ajtót berúgva vagy az ablakot betörve bejutottak a lakásokba.

Az alvó emberekre lámpával rávilágítottak, megijesztették, majd értékeik átadására kényszerítették őket.

Házi István hozzátette: a nyomozók október elején azonosították az elkövetőket, akiknek elfogásában több rendőrkapitányság is részt vett. A rablók elfogása után a nyomozók több olyan tárgyat és készpénzt foglaltak le, melyeket a lakásokból vittek el.

A főkapitány szerint hat megyében fél év alatt harminc idős korú embert támadtak meg az elkövetők, akik közül két ember volt az állandó tag, a többieket pedig alkalomszerűen, ismerősi és baráti körből válogatták össze.

Volt olyan lakás, amelyből négymillió forinttal távoztak az elkövetők, de akadt olyan is, ahonnan mindössze néhány tízezer forinttal menekültek el, összesen pedig 17 millió forintot raboltak el idős emberektől – közölte Házi István.

A főkapitány elmondta: az ügynek egyelőre nyolc gyanúsítottja van, de várhatóan további gyanúsítások is lesznek. Két elkövető beismerő vallomást tett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×