Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Hiller szerint büszkén vállalható a kormányzati mérleg

A 2006-os választások egyik nagy kérdése, hogy az "ígéretlicit" vagy a teljesíthető ígéretek vonzanak-e több embert. Erről az MSZP elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hiller István úgy vélekedett, hogy az MSZP-nek egyaránt kell vállalnia azokat a 2002-es ígéreteket, amelyeket az elmúlt négy évben beváltott, illetve nem valósított meg.

Az elszámolás csak úgy lehet hiteles, ha mérleg egyik serpenyőjébe a teljesített ígéretek, a másikba az idő vagy pénz hiányában meg nem valósított ígéretek kerülnek – tette hozzá.

E két kategória mérlege büszkén vállalható – mondta a pártelnök.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e pártelnöki vita a kampányban, Hiller István azt mondta, hogy rajta nem múlik majd.

A választókat illik megtisztelni. Az emberek azt akarják, hogy a versengő pártok vezetői szólaljanak meg – tette hozzá.

A politikus közölte: számára természetes, hogy ha a szocialisták pártelnöki szinten képviselik magukat, akkor a vitapartner csakis a Fidesz elnöke lehet, nem valamelyik alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×