Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Már igényelhető a rezsikompenzáció Budapesten

Megkezdte az idei rezsikompenzációs igények felvételét a Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány. Jelentkezni a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatánál lehet. Tavalyhoz képest változtak a feltételek.

A távfűtéshez, a víz-, a csatorna- és a szemétdíjhoz lehet támogatást kérni hétfőtől. A távfűtéshez az a család adhat be igényt, amelyben az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a 45.000 forintot. Egyedülállóknál 55.000 forint a jövedelemhatár – mondta el az InfoRádióban a szervezet elnöke.

A téli hónapokban 4.000 ezer forint a támogatás, nyáron 800 forint, tavasszal pedig 2.500. Egy család egész évben, a téli kiegészítő támogatással együtt összesen 37.000 forintot kaphat – közölte Győri Péter.

Akik nem távfűtéses lakásban laknak, azok a víz-, a csatorna- és a szemétdíjhoz kérhetnek támogatást. Összesen havonta 1.600 forint adható azoknak, akik 40.000 forintnál kevesebb jövedelemből élnek. A támogatást főleg azoknak adják, akik rendszeres szociális segélyt is kapnak az önkormányzattól.

Az alapítvány tavaly 40 ezer embernek adott támogatást a víz- és csatornadíjhoz, és 15 ezer távfűtést fizető családot segített. Idén 1,8 milliárd forintot osztanak szét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×