Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Indulhat a fúrópajzs Budapest alá

Aláírta a 4-es metró első szakaszának alagútfúrási szerződését a Bamco Konzorciummal a BKV Rt. Ezt a DBR Metró projektigazgatója közölte.

Gulyás László az InfoRádióban elmondta: a megállapodást azután kötötték meg, hogy a közbeszerzési döntőbizottság elutasította az egyik vesztes cég, a japán Taisei Corporation által benyújtott panaszt.

Hangsúlyozta: a másik panaszos ügyében még nem döntöttek, de egy esetleges elmarasztaló határozat sem befolyásolja a most aláírt szerződés hatályát.

Legfeljebb bírságot szabhatnak ki az ügyben - mondta Gulyás László.

Hozzátette: a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar közötti első szakasz alagútfúrási időpontjának kezdete csak a kivitelezési tervek és a konkrét ütemterv elkészülte után válik ismertté.

Az igazgató hangsúlyozta: 18 héten belül Budapestre érkeznek a fúráshoz szükséges berendezés első elemei; az első szakasz két alagútja a szerződés szerint 143 hét alatt készül el.

A metróalagút-tender december 12-ei eredményhirdetésekor a francia-német-osztrák-magyar cégek alkotta Bamco Konzorcium 207,4 millió eurós ajánlatát hirdette nyertesnek a BKV Rt.

A pályázat eredményét megtámadta a tenderből kizárt japán Taisei Corporation, amely 20 millió euróval olcsóbb ajánlatot tett.

A tervek szerint 2009 december végétől az első, egy évvel később pedig a második szakaszon is utasokat szállít a 4-es metró.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×