eur:
394.65
usd:
364.74
bux:
73382.82
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Üzleti ajánlat a politikának

A gazdasági konzultáció során a vállalkozók elmondták, hogy milyen gazdaságpolitikát tartanak megfelelőnek. Most már a politikusokon múlik, hogy ebből mi épül be a Fidesz választási programjába - mondta a konzultáció szóvivője az InfoRádió Aréna című műsorában. Cséfalvay Zoltánnal Kocsonya Zoltán beszélgetett.

- Orbán Viktor, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott, hogy a gazdasági konzultáció tapasztalatai alapján a párt megállapodást kötne a gazdasági élet szereplőivel. Milyen megállapodásra gondolhatott a pártelnök?

- Az elmúlt három-négy hónapban nagyon kemény és hosszú párbeszédsorozat zajlott a gazdasági élet szereplőivel, és ennek legfontosabb javaslati, észrevételei megtalálhatók a gazdasági konzultációt lezáró kötetben. A mi feladatunk az volt, hogy összegyűjtsük a vállalkozók javaslatait. Ez az anyag a gazdasági élet szereplőinek egyfajta üzleti ajánlata. Most már a politikán a sor, hogy eldöntse: mit hasznosít és mit nem. Úgy gondolom, hogy a javaslatokból nagyon sok minden beépül majd a Fidesz programjába.

- Orbán Viktor azt mondta, hogy 2006-ban olyan kormánynak kell, alakulnia, amely nem akar a gazdaság szereplői nélkül gazdaságpolitikát alkotni vagy folytatni. Ezt eddig valamennyi párt és minden eddigi kormány a zászlajára tűzte.

- Igen, csak éppen nem csinálta meg. Nagyon furcsa a helyzet, hiszen azt kell magyarázni, ami Nyugat-Európában norma. Ott minden párt úgy építi fel gazdasági programját, hogy nagyon intenzív konzultációt folytat a gazdasági szereplőkkel. Magyarországon pontosan fordított a gazdasági programépítés. Valahol a pártok központjában, ilyen-olyan műhelyekben kidolgoznak valamit, és azt megpróbálják eladni a vállalkozóknak. Az eredmény közismert. Hadd utaljak a Bokros-csomagra vagy a Száz lépés programjára, amelyet még a kormányzó párttal sem egyeztettek. Ez abnormális.

- A konzultáció egyfajta gazdasági érdekegyeztetés?

- Pontosan. Azokban az országokban, ahol a társadalmi partnerség eleve erre épül, mondjuk Ausztriában vagy Hollandiában, nyilvánvaló, hogy egyik párt sem fogalmazhat meg programot a gazdasági és a szociális partnerek nélkül. Magyarországon sem lehet felépíteni egy gazdasági programot a gazdasági szereplők bevonása nélkül, és ellenükre nem is lehet végrehajtani azt. Nem lehet sikeres az a program, amelyet a vállalkozók reformdiktátumnak tartanak. Legyen ez akár a gazdasági kényszerekből vagy valamely politikai értékből levezetett reformdiktátum.

- Mennyire szolgálhatnak zsinórmértékül a gazdasági élet szereplői által felvetett javaslatok, tekintettel arra, hogy figyelemmel kell lenni az államháztartás egyensúlyára és a költségvetés egyenlegére is.

- A vállalkozóknak nem kötelessége és feladata, hogy az államháztartásról gondolkodjanak. A vállalkozóknak az a feladata, hogy a saját vállalkozásukat sikerre vigyék. Nyilvánvaló, hogy az adókörnyezet ezt nagyon erősen befolyásolja, de amit ők kérnek, az nem egyszerűen adócsökkentés. A vállalkozók a foglalkoztatásra, a munkahelyteremtésre rakódó adó- és járulékterhek radikális csökkentését kérik.

- A javaslatcsomagban szerepel a 16 százalékos jövedelemadó bevezetése, de Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ezt a Fidesz nem támogatná.

- Az egykulcsos adórendszer mellett szólnak érvek és ellenérvek is. Az ellenérv az szokott lenni, hogy a közjavakból mindenki ugyanannyit fogyaszt, ezért a progresszív adórendszer, amelyben a tehetősek nominálisan és arányaiban is többet fizetnek, igazságtalan. A társadalom nagy része viszont az egykulcsos rendszert tartaná igazságtalannak. Jórészt ez állhat a Fidesz elutasító álláspontja mögött. Az egykulcsos rendszer mellett szóló érv, hogy jelentősen egyszerűsíti az adózást.

- Sokan azt mondják, hogy a szlovák gazdasági növekedés hátterében éppen az egykulcsos adórendszer bevezetése áll, amelyet már Romániában is alkalmaznak.

- Így van. Ez azt jelenti, hogy egyfajta versenyhelyzet alakult ki, ami talán az egykulcsos rendszer bevezetését szorgalmazná. Lehet, hogy két-három év múlva a magyar társadalom jobban elfogadja majd ezt. A vállalkozók nagyon fontosnak tartják a járulékcsökkentést. A kormány ma azzal számol, hogy 2010-ig végrehajt egy adócsökkentési programot, amelynek mintegy 1000 milliárd forint a költsége. Ha a járulékokat, mondjuk 32-ről 16 százalékra csökkentenék, az is nagyjából 1000 milliárd forintot tenne ki.

- De akkor az "csak" járulékcsökkentés lenne, adócsökkentés nem.

- A járulékcsökkentésnek van egy fontos következménye, a munkahelyteremtés. Ha 1 százalékkal csökken a bért terhelő tb-járulék, akkor mintegy 0,3 százalékkal nő a foglalkoztatás. A 10 százalékpontos tb-csökkentés 120 ezer új munkahelyet jelentene. A járulék ilyen mértékű csökkentése 500-550 milliárd forint bevételkiesést jelent az állam számára. A másik oldalon van azonban 120 ezer új munkahely, amelyek után szintén fizetnek járulékot. A plusz foglalkoztatás szintén 200-300 milliárddal növeli a GDP-t és a fogyasztást, amelynek révén áfa-bevétel is keletkezik.

- A foglalkoztatás bővítése kapcsán elhangzott a teljes foglalkoztatottság is. Ez nem illuzórikus?

- Egy jól működő piacgazdaságban mindig található egy viszonylag alacsony – 2-3 százalékos - munkanélküliségi ráta. Ezt hívják teljes foglalkoztatottságnak, és nem kell belekeverni ebbe semmit, ami a Kádár-rendszerhez vinne vissza. Szerintem Milton Friedmannt kellene olvasniuk a liberális politikusoknak, merthogy nála kezdődik a liberális közgazdaságtan.

- A munkanélküliségi ráta most már 7 százalék feletti. Uniós viszonylatban ezzel talán mondhatjuk, hogy a középmezőnyben vagyunk, mert vannak országok, ahol ez az arány rosszabb. Vannak szakemberek, akik azt mondják, hogy nem is a viszonylag magas munkanélküliségi rátával van a gond, hanem az inaktívak számával.

- Mind a kettővel gond van. A 7,2 százalékos munkanélküliségi ráta nem annyira rózsás szám, nem beszélve arról, hogy a munkanélküliségi ráta tendenciája emelkedő. Javarészt pont azért, mert akkora járulékterhek sújtják a foglalkoztatást, hogy lassan nem tudják megtartani munkásaikat a vállalkozók. A valódi probléma kétségtelenül a foglalkoztatási szint, vagyis az, hogy a 15 és 64 év közöttiek hány százaléka áll munkaviszonyban. Nálunk ez 57 százalék. A csúcstartó Dánia, ahol ez az arány 75 százalék, de az uniós átlag is 64 százalék. Ahhoz, hogy az uniós átlagot elérjük, négyszázezer új munkahely kellene. Ehhez többfajta út vezethet: a részidős foglalkoztatás, a távmunka és a közmunkaprogramok. Számolhatunk a megnövekvő uniós támogatással és a beinduló fejlesztésekkel is. Az igazán nagy lendületet azonban a járulékcsökkentés adja.

- Versenysemlegesség. Ez is fontos pont a vállalkozók számára. Mi a lényege?

- Ezt az elkészült anyag egyfajta patrióta gazdaságpolitikai szemléletként fogalmazza meg. Ezt várják a vállalkozók a mindenkori kormánytól.

- Úgy érzik a vállalkozások, hogy a hazai kis- és középvállalkozások hátrányos vagy kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a nagyvállalatokhoz képest?

- Így van. Javarészt azért, mert az állami szabályzás nem megfelelő ezen a területen. Példaként említették a közbeszerzéseket. Európában mindenhol a hazai vállalkozások nyerik meg a pályázatok többségét, Magyarországon azonban a közbeszerzéseknek több mint 70 százalékát a külföldi vállalkozások kapják. Ne felejtsük el, hogy a közbeszerzéseket mi, magyar adófizetők finanszírozzuk. A vállalkozók nem kívánnak többlet előnyöket, nem kívánnak többlet védelmet; nem a verseny ellen vannak.

- Az utóbbi időben hangoztatott feltőkésítés vagy a vissza nem térítendő támogatások beleférnek még a versenysemlegesség elvébe?

- Minden további nélkül. Ez mindenhol így van, az európai uniós támogatás logikája is pontosan ez. Magyarországon a másik álláspontot a jelenlegi gazdaságpolitika képviseli, amely a hitelkamat jellegű támogatásokat részesíti előnyben. A vállalkozók azt szeretnék, ha itt is valami egyensúly lenne, hiszen mindkét filozófiának megvan a maga előnye. A hitelkamat jellegű támogatás nagyobb területet tud átfogni, több vállalkozót érint. A vissza nem térítendő támogatásokra viszont azért van szükség, hogy a hazai vállalkozások felvehessék a versenyt európai társaikkal, amelyeket az elmúl évtizedekben nemzeti és uniós forrásokból tőkésítettek fel.

- Ez nálunk elmaradt 1990 után?

- Igen. A piacgazdaság gyakorlatilag a semmiből jött létre, emiatt a hazai kis- és közepes vállalkozások krónikus tőkehiányban szenvednek ma is. Nyilvánvaló, hogy az elkövetkezendő években a verseny erősen szelektál majd köztük, de azt nem tartom szerencsésnek, hogy az elmaradt feltőkésítést az állam egyáltalán nem akarja pótolni

- Amikor a Fidesz beépítette javaslatába a luxusprofitot, akkor nagyon sokan megkongatták a vészharangot, hogy ez befektetőellenes hangulatot szülhet.

- A piaci erőfölényből származó diktátumok rendszere nem azonos a szabad piaccal. Annak, hogy Magyarországon nagyon sok helyen monopolhelyzet alakult ki, sokfajta oka van. Részben a privatizációs gyakorlat, részben pedig a sok szabályozási hiányosság. Ahol a piacgazdaságot komolyan veszik, ott fellépnek a monopóliumok ellen. A vállalkozók is megfogalmazták, hogy a magyar beszállítók nagyon kiszolgáltatottak a nagy kereskedőláncoknak, amelyek csak késve fizetnek az árukért.

- Így alakulnak ki a körbetartozások, amelyek csődhelyzetbe hozhatják a kevésbé tőkeerős vállalkozásokat.

- A dolognak az a lényege, hogy a vállalkozó azért nem tud fizetni alvállalkozóinak, mert neki sem fizet a megrendelője. Így aztán legtöbbször a tartozási lánc végén álló kisvállalkozásokon csattan az ostor. A probléma igazából az, hogy ennek a láncnak az elején a legtöbb esetben az állam áll. Az egyik nagy hullám részben az áfa vissza nem térítésből származott. A vállalkozók azt szeretnék, ha az állam időben fizetne.

- Nemcsak a gazdaság, hanem a politika szintjén is állandó téma az euró-bevezetés időpontja.

- A vállalkozások azt szeretnék, ha minél hamarabb bevezetnék Magyarországon az eurót. Szeretnék, ha ez 2010-ben megtörténne. Sokkal nagyobb probléma, hogy vajon az államháztartás helyzete ezt miként teszi lehetővé. A konvergenciaprogramra adott haladék azt jelenti, az új kormánynak két hónapja lesz arra, hogy megismerje az államháztartás tényleges helyzetét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy olimpia arról szól, hogy merjen álmodni az ember
Palasics Kristóf

Egy olimpia arról szól, hogy merjen álmodni az ember

Lendületet adhat a magyar férfi kézilabda-válogatottnak Argentína magabiztos legyőzése, a játékosok már Norvégia ellen készülnek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×