Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Évértékelési párthajrá

Az MSZP a hétköznapok politikájának sikereit, az SZDSZ megvalósult választási ígéreteit hangsúlyozta év végi összegzésében; az MDF elfogadott javaslatait emelte ki, a Fidesz szerint viszont jobb lenne elfelejteni 2005-öt.

Elégedett kormánypártok

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője kijelentette: a párt legfontosabb politikai tette 2005-ben a Száz lépés program volt; egyben ezt nevezte az eddigi legbaloldalibb és legnemzetibb programnak.

A frakcióvezető az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a szocialisták szempontjából az államfőválasztást volt az idei év legnagyobb kudarca.

Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor az egész kormányzati ciklus mérlegét megvonva közölte: az egészségügyi reform kivételével a szabad demokraták 2002-es fő választási ígéretei mind teljesültek.

A pártelnök a megvalósult célkitűzések közé sorolta a demokratikus intézményrendszer visszaállítását, a sorkötelezettség eltörlését, a diplomás minimálbér bevezetését és az autópályák hosszának megduplázását.

Az ellenzék szerint annyira nem volt jó

A Fidesz elnöke szerint Magyarország többre képes, mint amennyit 2005-ben elért. Orbán Viktor azt mondta: az emberek most rosszabbul élnek, mint tavaly.

A volt kormányfő kijelentette: 2005-öt a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és a kiszámíthatatlanság jellemezte. Olyan év volt, amit jobb elfelejteni – összegezte véleményét a Fidesz elnöke.

Az MDF számos javaslata megvalósult 2005-ben – emelte ki a párt elnöke.

Dávid Ibolya hozzátette: az MDF kifogásolja a kormány munkájában, hogy egyetlen hiánycélt sem tudott teljesíteni, és bizonytalanná vált az euró bevezetése; az oktatáspolitika terén pedig 2005. a kudarcok éve volt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető

Ömlik a kínai tőke Európába, Magyarország a listavezető

A kínai működőtőke-befektetések 2025-ben 16,8 milliárd euróra ugrottak Európában, ami 67 százalékos növekedés és hétéves csúcs. A beruházások közel felét az autóipar, azon belül is az elektromos járművek ellátási lánca szívta fel. Magyarország a tavalyi évhez hasonlóan ismét a kontinens legnagyobb kedvezményezettje volt 3,9 milliárd eurós kínai tőkével, ám a koncentrált kitettség és az EU szigorodó hozzáállása komoly kockázatokat rejt. Az újonnan bejelentett projektek száma már csökkenőben van, és Brüsszel egyre inkább a stratégiai függőségek és a geopolitikai kockázatok szemüvegén keresztül vizsgálja a kínai befektetéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×