Infostart.hu
eur:
355.45
usd:
312.38
bux:
140425.41
2026. július 2. csütörtök Ottó

Lomnici szerint sok a politikailag motivált per

A függetlenség és a pártatlanság megőrzését nevezte az idei év legnagyobb eredményének a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán a 2005-ös évet értékelve azt mondta: egyre több a politikailag is motivált bírósági ügy.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva azt mondta: a megkérdezettek 28 százaléka sejt politikai befolyást egy-egy bírósági döntés mögött, miközben a bírói hivatást a legnagyobb presztízsűek közé sorolták a válaszolók.

Lomnici Zoltán az idei év nagy eredményei közé sorolta azt is, hogy másfél évtized után újra naprakész az Legfelsőbb Bíróság, a debreceni és a győri ítélőtábla átadásával pedig teljessé vált a négyszintű bírósági rendszer.

Lomnici Zoltán a bíróképző akadémia munkába állását nevezte a következő év legfontosabb eseményének.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Egyre jobb a hangulat az európai tőzsdéken

Újra az AI és chip sztori mozgatja a tőzsdéket, eladói nyomás alá kerültek az ázsiai részvénypiacok, élén a dél-koreai tőzsdével, miután ismét megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvényekben. A hangulatot elsősorban az AI-infrastruktúrára fordított kiadások fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmak rontották, ami különösen érzékenyen érintette a félvezetőgyártókat, a Samsung és az SK Hynix árfolyama is jelentősen esett, követve az amerikai chipgyártó részvények tegnapi esését. Az európai tőzsdéken csütörtökön jó a hangulat, a magyar részvénypiac felülteljesít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×