Infostart.hu
eur:
355.41
usd:
312.38
bux:
140564.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Elégedett az MDF elnöke

Elnöke szerint parlamenti tevékenységét tekintve sikeres évet zár az MDF. Dávid Ibolya évértékelő beszédében hangsúlyozta: több, a társadalmi igazságtalanságot csökkentő törvényt is kezdeményeztek.

Dávid Ibolya MDF-elnök azt mondta, hogy a korábbi gyakorlattal szemben ellenzéki pártként több olyan javaslatot is sikerült elfogadtatniuk a kormánypártokkal, illetve az Országgyűléssel, amelyek vagy társadalmi igazságtalanságokat szüntetnek meg, vagy a nehéz helyzetben lévő emberek szociális helyzetén javítanak, illetve segítik a korrupció elleni fellépést.

Dávid Ibolya elmondta: az MDF kifogásolja a Gyurcsány-kormány munkájában, hogy a Nemzeti Felelősség programjának egyes pontjai nem valósultak meg.
Szavai szerint az elmúlt évben talán egyetlen hiánycélt sem tudott a kormány teljesíteni, s bizonytalanná vált az euró bevezetése.

A kisebbik ellenzéki párt elnöke kifogásolta, hogy magas a munkanélküliségi ráta, az agrárpolitikában pedig az uniós pénzek felhasználását.

Dávid Ibolya méltatta az EU-s költségvetésről szóló megállapodás kapcsán a magyar érdekképviselet érdemeit, ugyanakkor felhívta a kormány figyelmét az átfogó fejlesztési koncepció megalkotásának szükségességére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×