Infostart.hu
eur:
355.97
usd:
312.88
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Ajándékgyűjtő akciók a rászorultaknak

Számos akcióval készülnek a magyarországi segélyszervezetek a karácsonyra.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat idén az egyik áruházláncban várja a vásárlóknak adományait. A szervezet abban bízik, hogy a vevők közül többen adnak majd tartós élelmiszereket a nélkülözők számára.

A szolgálat közép-magyarországi régióvezetője az InfoRádióban elmondta: ezeket az élelmiszereket a gondozottak és a hajléktalanok kapják.

Az otthontalan embereknek általában olyan ajándékcsomagot állítunk össze, amelyben közvetlenül felhasználható élelmiszerek, konzervek vannak, illetve olyan ajándékok, amelyeket mindegyikük szívesen fogad – mondta Győri-Dani Lajos.

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat idén rendezi meg először a 10 ezer gyermek karácsonya elnevezésű akciót. Debreceni István kommunikációs igazgató azt mondta, a cipősdoboz-programnak is titulált akció sikeresebb, mint gondolták.

Arra buzdítottuk az embereket, hogy készítsenek egy cipős dobozba csomagolt ajándékot a rászoruló gyermekeknek. A reakció minden várakozásunkat felülmúlta. Az volt a célunk, hogy legalább 10 ezer ajándékot gyűjtsünk össze; eddig 13 ezer érkezett – mondta.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet már november 1-jén elkezdte ünnepi akcióját. A jótékonysági szervezet információs osztályának munkatársa azt mondta, hogy a 10. országos adventi adománygyűjtő kampány során több száz adag melegételt osztottak ki hétvégén.

Kis Boáz az InfoRádiónak elmondta: szombaton Nyírbátorban adnak át a vámosok által lefoglalt ruhaneműket több száz családnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×