Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Nem csökken az egyházi intézmények támogatása

A kormány szerint jövőre ugyanannyi állami finanszírozást kapnak az egyházi oktatási intézmények, mint az önkormányzati fenntartásúak. A kabinet ülése után a kormányszóvivő azt mondta: 2006-ban valamennyi iskolafenntartó teljes körűen megkapja a közoktatási normatív támogatásokat.

Batiz András elmondta: az egyházak közoktatási támogatása 2001 és 2004 között több mint 80 százalékkal nőtt, miközben az önkormányzati közoktatás támogatása alig egyharmaddal emelkedett.

A péntekre ez ügyben tervezett demonstrációval összefüggésben a kormányszóvivő azt mondta: az oktatási miniszter újra levélben fordult Erdő Péter bíboroshoz, akit arra kért, hogy utasítsa az intézményvezetőket a törvények betartására, és tiltsa meg, hogy az igazgatók visszaéljenek helyzetükkel.

Korábban Bölcskei Gusztáv püspök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek nyilatkozva cáfolta, hogy a budapesti Felvonulási térre tervezett demonstrációt az egyházi iskolák vagy azok fenntartói szerveznék.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×