Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Városi éjszakban száguldozó autó.
Nyitókép: Getty Images/gremlin

A szembejövő autót és egy házfalat is letarolt a driftelő sofőr – videó

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 20 éves férfival szemben, aki – a vád szerint – idén januárban drifteléssel okozott balesetet Tapolcán, s veszélyeztette a közlekedők biztonságát.

A vádirat szerint a sofőr este háromnegyed kilenc körül vezette a gépkocsiját a városban, melynek jobb első ülésén utast szállított. Amikor egy kereszteződéshez érve balra kanyarodott, túlzott sebességgel szándékosan jobbra kifaroltatta az autót, amely fölött azonban így elvesztette az uralmát.

A gépkocsi az úttesten keresztbe fordult, és a másik forgalmi sávba áttérve a vele szemből érkező személyautó elejének, majd az ott álló ház falának csapódott.

A balesetben a vétlen autó sofőrje és utasa nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedtek, míg az autókban jelentős kár keletkezett.

Az ügyészség a közúti veszélyeztetés bűntette miatt benyújtott vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban pénzbüntetés, valamint járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyben eljáró Tapolcai Járásbíróságnak.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×