2025. június 20. 18:36 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Hegyi Zsolt, Ugrósdy Márton, Békássy Szabolcs, Pletser Tamás, Kaiser Ferenc és Szabados Gábor.
2025. június 20. 18:24 Betelt a Balaton-átúszás, nem lehet már nevezni Elérte a limitet 43. Balaton-átúszásra nevezők száma, így 10 500-an teljesítik majd az 5,2 kilométeres távot Révfülöp és Balatonboglár között.
2025. június 20. 18:13 Maradandót alkotni a rohanó világban – Ők az MMA díjazottjai Igyártó Gabriella népművelő, Romváry Ferenc művészettörténész, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Farkas Ádám szobrászművész és Tímár Péter filmrendező kapta idén a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait.
2025. június 20. 18:02 Beszakadt az út egy kukásautó alatt, ki kellett vontatni Az eset Dunaújvárosban történt, vélhetően csőtörés miatt nyílhatott meg a föld a jármű alatt.
2025. június 20. 17:51 Ingyenes utazási lehetőséget kaptak a diákok Az osztálykirándulások szervezésén könnyített a jogalkotó.
2025. június 20. 17:40 Minden, amit a júliusi nettóemelkedésről a családoknak tudni kell A változással a legtöbb szülőnek nem lesz dolga, hiszen automatikus, ám vannak, akiknek szüksége lesz némi ügyintézésre.
2025. június 20. 17:27 Orosházi egyetemi képzés: élt 8 évet Befejezi működését június végén a Békés vármegyei Orosházán a Kodolányi János Egyetem - közölte az oktatási intézményt fenntartó KJE Fenntartó Zrt. vezérigazgatója közleményben.
2025. június 20. 17:15 Több esetben is amőbákat találtak a párkányi strand vizében Párkány város vezetése részvétét nyilvánította annak a családnak, amelynek 11 éves fia agyevő amőba fertőzés következtében hunyt el. A fiú korábban a helyi termálfürdőben is járt, de a fertőzés forrása még nem tisztázott. Tíz mintából nyolcban előzetesen amőbák jelenlétét mutatták ki, a pontos azonosítás azonban még folyamatban van. A tragédia hatására jelentősen visszaesett a vendéglátósok forgalma, főként a kisgyerekes családok maradnak el.
2025. június 20. 17:04 Aggasztó drónfelvételek érkeztek Parajdról – videó Több méter mély szakadékok és folyamatosan süllyedő területek láthatók a parajdi sóbányáról készült legfrissebb drónfelvételeken. A helyi hatóságok szerint továbbra is súlyos a helyzet, de már mindenkit evakuáltak a veszélyeztetett térségből.
2025. június 20. 17:00 Sikerült áttörést elérni az Európai Parlamentben a Patrióták szerint A Patrióták áttörést értek el: közreműködésükkel létrejön egy munkacsoport az Európai Parlamentben, amely kivizsgálja az NGO-finanszírozások gyanús szerződéseit - tájékoztatott a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken.
2025. június 20. 16:54 Súlyos károkat okoztak Izraelben az iráni rakéták péntek délután Súlyos károkat okoztak Izraelben az iráni rakéták péntek délután - jelentették a helyi televíziók a hatóságok közlései alapján.
2025. június 20. 16:43 Magyarics Tamás: nehéz helyzetben Donald Trump, fontos döntést kell meghoznia Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy megtámadja-e Iránt, vagy sem – közölte a Fehér Ház szóvivője. Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora szerint az amerikai elnöknek bel- és geolpolitikai, valamint energiaellátási szempontokat is mérlegelnie kell a beavatkozás kapcsán.
2025. június 20. 16:33 Változás az egészségpénztáraknál: fontos dologról döntött az Országgyűlés Azonnal felhasználhatóvá válnak a pénztári tagok és a munkáltatók befizetései az összes területen, így mostantól nem kell fél évet várni az önsegélyező szolgáltatások kifizetésére sem.
2025. június 20. 16:22 Itt a nyári nyitás a tűzkárral sújtott miskolctapolcai barlangfürdőben Megnyitja kapuit a tavaly tűzkárt szenvedett barlangfürdő kültéri része, mely Kagyló Strand néven működik idén nyáron, június 21-től.
2025. június 20. 16:12 Miniszterelnököt jelölt a román államfő Ilie Bolojannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének adott kormányalakítási megbízást Nicusor Dan román államfő.
2025. június 20. 16:01 Donald Trump Irán-politikája még a saját táborában is feszültséget okoz Donald Trump tovább lebegteti a döntést arról, hogy Washington is beszáll-e Izrael Irán ellen indított háborújába. Közben otthon arra figyelmeztették az amerikai elnököt, hogy a kérdés szétszakíthatja támogatói táborát.
2025. június 20. 15:50 Irán tárgyalna a nukleáris korlátozásokról, három európai ország ajánlatot is tesz Párizs, Berlin és London pénteken Genfben átfogó tárgyalási ajánlatot tesz Iránnak, amely kiterjed a nukleáris programra, a ballisztikai tevékenységekre és a térségbeli terrorcsoportok finanszírozására - közölte Emmanuel Macron.
2025. június 20. 15:40 Aki ilyen belépőjegyért fizetett, igencsak pórul járt Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek két férfit, akik közösségi oldalakon hirdettek nem létező belépőjegyeket – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
2025. június 20. 15:29 Elveszítheti egyik, a hagyományos bankokkal szembeni előnyét a Revolut A hagyományos bankok folyamatosan hangoztatják, hogy a neobankokra enyhébb szabályozások vonatkoznak, illetve hogy azok kibújnak a törvények alól, ám egy új, még aláírásra váró törvény átformálná a helyzetüket.
2025. június 20. 15:19 Hősi juttatásokat kap az újdörögdi gránátbalesetben megsérült kormánytisztviselő Megjelent az erről szóló rendelkezés a Magyar Közlönyben.
2025. június 20. 15:10 Kétmillió szíriai menekült már megtette a legfontosabb lépést Már több mint kétmillió szíriai menekült tért vissza otthonába, köztük belső menekültek is az arab országot 20 évig irányító Bassár el-Aszad elnök 2024 decemberi megbuktatása óta – jelentette be az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
2025. június 20. 14:59 Moszkva nem szeretné, ha Iránban kinyílna Pandora szelencéje Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint "elképzelhetetlen és elfogadhatatlan" lenne a rendszerváltás Iránban.
2025. június 20. 14:48 Szalai Máté: a Közel-Keleten nem lesz globális konfliktus, de a világ nem most lett jobb hely Az izraeli–iráni konfliktus kapcsán a szemben álló felekről, valamint a térség többi államának szerepéről beszélt Szalai Máté Közel-Kelet szakértő, a Clingendael Intézet kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
2025. június 20. 14:38 Kalapáccsal támadt a rendőrre – itt tart az ügy A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy többszörösen büntetett, jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is álló férfival szemben, aki kalapáccsal támadt rá egy rendőrre - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
2025. június 20. 14:27 Jelentős változások jöhetnek az útleveleknél A kormány rendelettervezete szerint szigorodna az útlevelek kezelése és az adatokhoz való hozzáférés. A javaslat egységesítené az át nem vett útlevelek érvénytelenítésének szabályait, és garanciális feltételekhez kötné az adatkiadást.
2025. június 20. 14:16 Wirtz túl van az orvosin a Liverpoolnál, felkészül: Kerkez Florian Wirtz túlesett az orvosi vizsgálaton Liverpoolban. A Vörösök legújabb célpontja a Crystal Palace angol válogatott védője, Marc Guéhi. A hírek szerint Kerkez Milos szerződtetése eldőlt, jövő héten esedékes az orvosi vizsgálat, majd a bejelentés.
2025. június 20. 14:05 Teljesen új trolijárat indul Budapesten, két fontos csomópontot köt össze Új, közvetlen trolikapcsolatot teremt a BKK a Miskolci utcán keresztül a Mexikói út metróállomás és az Örs vezér tere között.
2025. június 20. 13:53 Megjelentek a nyugdíjas élelmiszer-utalványok szabályai Ősszel kapják kézhez a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványokat. A vásárlási, illetve beváltási rendszer szabályait most hozta nyilvánosságra a kormány.
2025. június 20. 13:42 Szombattól „nyár” a MÁV-nál, a Volánnál és a BKK-nál is – íme, a tudnivalók A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport és a Budapesti Közlekedési Központ is.
2025. június 20. 13:31 Brit katonai repülőgépeket ért támadás egy haditámaszponton – videó Szabotőrök hatoltak be az Egyesült Királyság Brize Norton katonai támaszpontjára.
2025. június 20. 13:20 Szinte leállt a kínai ritkaföldfém mágnes-export az Egyesült Államok felé A kínai-amerikai kereskedelni háború miatt több mint 90 százalékkal esett vissza a ritkaföldfém mágnesek exportja éves alapon.
2025. június 20. 13:09 Besegít a BKK a MÁV-nak Sűrített és nagyobb kapacitású szerelvényekkel közlekedő 12-es vonatpótló villamos segíti nappal az eljutást a metróhoz a Rákosrendező vasútállomásnál végzett felújítás idején szombattól július 27-ig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
2025. június 20. 12:58 Ezeket a különleges amerikai kommandósokat vethetik be az iráni atomlétesítmények ellen Az Egyesüt Államok haderejének különleges egységei már hosszú évek óta gyakorolják, hogyan lehet atomerőműveket elfoglalni, vagy olyan nukleáris létesítményeket birtokba venni, amelyek veszélyt jelenthetnek.
2025. június 20. 12:46 Az amerikai légierő hirtelen kiürítette Iránhoz legközelebbi bázisát Műholdfelvételeken látszik, hogy a katari légi bázisról egyszerűen eltűntek az amerikai repülőgépek.
2025. június 20. 12:35 Búcsút int a Szusza Ferenc Stadionnak az Újpest Magánberuházásból új, 18 ezres stadion épül a Fóti úton a fővárosi csapat számára.